Bemutatkozott a Galaxy S8, ami igencsak feladja a leckét az Apple számára

HusztiD 2017.03.30. 09:55 Egyéb, Kiemelt hírek 8 hozzászólás 1 647

maxresdefault

A Samsung bejelentette a már nagyon régóta várt Galaxy S8-at, amiről korábban megannyi pletyka született, hogy milyen jó lesz. Nos, megtörtént a bejelentés és a korábbi szóbeszédek zöme valóban igaz volt, így a Dél-koreai vállalat egy olyan okostelefont mutatott be, amely nem csak az Androidos csúcsmodellek számára adja fel a leckét, hanem az ősszel érkező iPhone 8-nak egyaránt.

Összesen két telefon érkezett. Az 5,8 colos Galaxy S8, míg a másik a 6,2 colos testvére, az S8+. Mind a két készülék közel káva nélküli kialakítást kapott, amelyre a Samsung csak úgy hivatkozik, mint Infinity Display. Maga a kijelző egyébként egy 2 960 x 1 400 felbontású SuperAMOLED panelt kapott, ami mellett a Home gombot a kijelzőbe integrálták. Ahogy az ma divat a droidos telefonoknál, az S8 modelljeiben szintén a hátoldalt található az ujjlenyomat olvasó.

És mi van a funkciókkal? A telefont az ujjlenyomatunkkal vagy az arcfelismerés funkcióval oldhatjuk fel, míg a bizalmas fájljainkhoz mondjuk az írisz szkenner segítségével férhetünk hozzá. Ezen felül bemutatkozott Bixby, vagyis a Samsung válasza Sirire, aki már most eléggé sok mindent tud. Például lefotózunk egy tárgyat, amit a szoftver felismer, így automatikusan keresési találatok ad rá, valamint felhozza a közeli, hozzá kapcsolódó helyeket egyaránt.

A telefonokban egy 12 megapixeles hátoldali és egy 8 megapixeles előlapi kamera található. Ezek mellett Snapdragon 835-ös, 10 nm gyártástechnológiájú processzor hajtja az S8-at, amihez 4 GB RAM társul. A telefonok 64 és 128 GB-os kiszerelésben lesznek elérhetőek, amit egy microSD kártyával további 256 GB-tal spékelhetünk meg. A kisebbik telefonban 3 000, míg a nagyobbikban egy 3 500 mAh-es akkumulátor van, ami támogatja a vezeték nélküli gyors töltést.

Másik dolog amiben javult a Samsung, az a marketing. Elég csak az alábbi videót megnézni, s láthatjuk, hogy mennyire egy letisztult, csak a készülékre fókuszáló reklámot készítettek. Korábban ez egyáltalán nem volt elmondható róluk, főleg akkor nem, mikor birkának állították be az iOS felhasználókat.

A Galaxy S8-ra március 30-tól lehet előjegyezni, míg a megjelenése április 21-én lesz. Hogy ezek után mit mutat be az Apple, az jó kérdés lesz. Egy viszont biztos: a Samsung meglehetősen feladta a leckét az Apple számára, így reméljük, hogy már csak ebből kiindulva megmutatja a kaliforniai vállalat, hogy nem eszik olyan forrón a kását.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. Zsolt - 2017.03.30. 10:09

    Ez nagyon ott van !

  2. Pepe - 2017.03.30. 11:39

    Akkor most mi is lesz az Apple részvényekkel?

  3. Blaz - 2017.03.30. 15:47

    Nem droid lenne, egyből kellene…

  4. g - 2017.03.30. 16:48

    Instant get, ez mellet az iPhone elég cikinek tűnik.
    Mintha nem egy évben lenne a két telefon…

  5. Ironyjakuza - 2017.03.30. 19:58

    Sztem itt volt az ideje , jó ez a vonal ,bár Sztem kicsit nagyok lettek , de Sztem kisebb lesz így is mint a iplus ,mrt az s6 az volt . Elég jó lett ,majd kézben elválik ,de a méret miatt maradt a 6os méret .sajna .

  6. Valentin - 2017.04.02. 06:49

    Szép telefon, és nagyon szuper hogy már itt tart a technológia…. újlenyomat olvasó, arcfelismerő funkció, Írisz szkenner, újdonsága a Bixby ami nagyon tetszik, ezzel alaposan pofon vágta a Sirit…
    Bár maga telefon gyönyörű szép lett, nekem nem kellene mert droid….
    Az APPLE-nek alaposan fel van adva a lecke! Mi lesz a válasza vajon erre az S8-ra?

  7. Ironyjakuza - 2017.04.02. 20:14

    Láttam benchmark meg antutu teszteket a 7+ még így is jobban teljesít összben ,90% ban .sztem a 6os 7es széria szebb mint a 8 as . Inkább ez ujjabb , valahogy bíztam bennne hogy full kijelző lesz .( dehogy ) .jo telefon , látványos ,de nem nyomta le a 7+ ,ahogy remélték sokan ,inkább csak szorongatja ,bár az Iphone soha nem fog ennyi szabadságot adni a felhasználóinak , mostanság a szeptemberre lesz mindenki kihegyezve. Dark mód ,osztott képernyő ,blabla….. lesz egy 7s,7s+ s egy X ,
    szokásos külső előbb ,majd egy Oled féle utóbb ,hajlitas nélkül ,üveg elől ,hátul ,home gomb elől üvegben ,ujjlenyomat hátul ,mert nekik sincs ra idejük ,retinát szkennert nem kap ,induktív töltést sem kap ,majd csak 2 év múlva ,talán s az is csak az S típusok ban lesz Sztem .kb 300 -350 -400 k ért , az alap lenne a 64 ,de lesz még 32 es is ,nem lennék meglepve ha 16 os is lenne ,gondoltam cserélek s8 ra de lehet várok az év végére ,van időm nem győzött meg.s7 re cserélnék . Az még Sztem szebb ,jelzem Sztem . Volt s6+ om is , mindenben szebb az üveg dizájn ,úgy hogy várom az X et .ha nem győz meg akkor s7 lesz .

  8. Pool - 2017.04.03. 10:06

    Szerintem most az apple az ánusz scennert fogja bevezetni! Na az nagy dobás lessz. :)))

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.