iMessage-ből ismert reakciók funkcióval újít a Facebook Messenger

HusztiD 2017.03.24. 12:40 Egyéb 0 db 910

facebook-reactions

Március elején jött egy eléggé érdekes hír, mely szerint az iMessage-ről koppint a Facebook. Ekkoriban még csupán kevés ember számára volt elérhető a Messenger Reactions funkció, azonban tegnap este a Facebook frissítette alkalmazásait, melynek köszönhetően hamarosan globálisan elérhetőek lesznek az új funkciók.

Lényegében ugyanazokat az újdonságokat kapja meg most a Messenger, mint ami ősszel az iMessage-ben bemutatkozott. Ha valaki ír nekünk, akkor egy adott üzenetére különféle reakciókat küldhetünk, hogy kifejezzük vele az érzelmeinket. Másik újdonság, hogy mostantól a csoportos beszélgetésekben megjelölhetünk bárkit, így az értesítést kap arról, hogy mindenféleképpen elolvassa az üzenetet.

Tegnap este óta elérhető a frissítés, de a hivatalos infók alapján még idő kell, mire globálisan megjelennek az új funkciók. Jelenleg nálunk még nem működik a Reactions, de az elkövetkezendő napok folyamán már úgyis elérhető lesz, így addig mindenki fel tud rá készülni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!