Továbbra is az Apple zsebében landol az okostelefon piac profitjának jelentős része

HusztiD 2017.03.09. 13:55 Apple, iPhone 0 db 98

271138-640

A Strtegy Analytics csapata előállt egy újabb elemzéssel, melyből kiderült, hogy a csökkenéshez képest még mindig az almások uralják az okostelefonok piacát. Ez akkor igaz, ha a profitokat nézzük, ugyanis két évvel ezelőtt még a profitok 92 százaléka landolt az almásoknál, míg tavaly már csak 79,2 százaléka.

A kaliforniai vállalat tavaly is szép köröket futott, hiszen maximalizálta az árazást, miközben sikerült még inkább minimalizálniuk a gyártási költségeket. A számítások alapján 53,7 milliárd dollárra tehető az okostelefonok piacának összesített profitja, amiből csak az Apple egymaga tudhat magának 44,9 milliárdot.

Másodikként a Samsung végzett, akik 14,6 százalékos megoszlással és 8,3 milliárddal érhetik be. Az utóbbi időkben nagy népszerűségnek örvendenek a kisebb kínai gyártók, de az ő profitjuk teljesen elenyészőnek tekinthető. A Huawei csupán 1,6, az OPPO 1,5, míg a Vivo 1,3 százalékot tudhat magának az egészből.

Végezetül az Apple profit margója 32,4 százalék volt az előző év folyamán, míg a Samsungnál ez az arány csak 11,6 százalékra tehető.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!