Csúszni fog az iPhone 8 megjelenése

HusztiD 2017.03.09. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 3 hozzászólás 998

iphone-8-home-button-touch-id1

Úgy tűnik, hogy némileg nagy fába vágta fejszéjét az Apple, mikor kiagyalták, hogy a kijelzőbe építik az ujjlenyomat olvasót. A Digitimes új beszámolója szerint a kaliforniai vállalat kénytelen lesz csúsztatni a megjelenésen, mivel csak szeptember folyamán indul meg az iPhone 8 tömeggyártása.

Tudjuk nagyon jól, hogy ha szeptember, akkor azzal együtt van egy iPhone event, ahol minden évben bemutatják az aktuális csúcsmodelleket. Az előadások után nem sokkal pedig már elérhetőek az új telefonok, amelyek a nyitóhétvégén 10-15 milliós eladásokat forgalmaznak le.

Az új értesülések szerint az Apple saját maga gyártotta technológiát alkalmaz az iPhone 8-ban, ami kissé megnehezíti a gyártási folyamatokat. Eddig úgy volt, hogy a Synaptic vagy a Qualcomm megoldását alkalmazzák a telefonokban, de úgy tűnik, hogy elvetették ezt az ötletet.

A jelenlegi infók alapján teljesen a kijelzőbe integrálják a szenzort, így elköszönhetünk a fizikális Touch ID-től. A mostani pletykák szintén megerősítik azt a hírt, hogy széltől szélig terjedő kijelzőt kap a telefon, aminek köszönhetően szinte nulla kávát kapunk.

És mit jelentenek a mostani szóbeszédek? Ha minden igaz, akkor csupán szeptemberben indul meg az iPhone 8 tömeggyártása, ami azt jelentheti, hogy október-november folyamán jelenhet meg a telefon. Persze ezek mellett nem kizárt egy szeptemberi iPhone event, ahol bemutatásra kerül a 7s és 7s Plus, de úgy tűnik, hogy az igazi változásra még pár hónapot várni kell. Már persze csak akkor, ha igazak a pletykák.

Ti hogy vélekedtek? Inkább vennétek szeptemberben egy iPhone 7s vagy 7s Pluszt, vagy inkább várnátok még pár hónapot a nyolcas modellig?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Patrik - 2017.03.09. 20:45

    Novemberben lesz a szülinapom. Anno a 6S-t is akkor vettem meg, pont jó lesz ;)

  2. g - 2017.03.10. 00:33

    Én nem várok, hisz arra meglesz a Samsung 8-as

  3. Valentin - 2017.03.12. 09:28

    Nem olyan rég vettem egy Iphone 6s,-t az Apple az Iphone 7 -t lehúzhatja a WC-n… a 7s-k sem lesznek külömbek…

    De egy biztos az Iphone 8-ra kívàncsi vagyok…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.