Az Apple az egyik legismertebb amerikai vállalat

HusztiD 2017.02.27. 13:55 Apple, Egyéb 0 db 103

applestore_palo_alto

A Harris Pool kiadta a szokásos évi rangsorolását, ahol a legismertebb amerikai nagyvállalatokat rangsorolták. A felmérésben összesen 20 különféle dolgot vizsgáltak, majd azok alapján készítették el a top 100-as listájukat. Ilyen tulajdonságok közé tartozik a pénzügyi teljesítmény, a termékek és szolgáltatások, vagy az emberekben kiváltott érzelmek.

Meglepő, de ezúttal nem az Apple fogta be az első helyet, hanem az Amazon. A szakértők értékelése alapján 86,27 pontot kapott a vállalat, amely után az Apple a következő, aki képviselteti magát tech óriások között. Ők szintén kiválónak nevezhető, 82,07 pontos értékelést kaptak, ami az ötödik helyig volt elegendő. A nyolcadik és kilencedik helyen pedig a Google és a Tesla párosa egyaránt helyet kapott.

Screen-Shot-2017-02-20-at-15.55.19-1-780x492

A Microsoft a 20. helyen végzett, viszont az Apple legnagyobb riválisa, a Samsung csak a 49. helyezésig jutott. Érdemes egy pillantást vetni az alábbi ranglistára, hiszen tökéletesen leolvasható, hogy hogyan teljesítettek az ismertebb amerikai óriások.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!