Egyre látványosabb felvételek a Campus 2-ről

HusztiD 2017.01.31. 13:55 Apple, Videók 0 db 243

campus-2

Hónapról hónapra érkeznek az aktuális drónvideók, melyek a még épülőfélben lévő Campus 2-t járják körben. Ezúttal a már megszokott YouTubberünk, Matthew Roberts állt elő a legújabb légi felvétellel, amely igencsak látványosra sikeredett. No persze azért, mivel már majdnem elkészült az új anyahajó.

Az aktuális videóban szemmel látható, hogy jóformán elkészült a kolosszus. Nagyjából a napelemek is helyt kaptak, hiszen a főépületen durván 70 százalékos arányban telepítették. A melléképületek szintén alakot öltöttek az elmúlt hónapokhoz képest, viszont érdemes megfigyelni, hogy már a különféle fák betelepítését egyaránt megkezdték. Mondjuk ezek leginkább az elkövetkezendő videókban fognak igazán pompázni, mikor végre megérkezik a tavasz.

A Campus 2 projektet az Apple társalapítója, Steve Jobs prezentálta 2011 júniusában a cupertinói városi tanácsnak, akik nem sokkal később elfogadták a terveket. Az előzetesek alapján a Campus 2 lesz az eddigi legzöldebb épület, amely elviekben az idei év első felében készül el, illetve ezek után nem sokkal már beköltözhetővé válik a tervek alapján. Az új főhadiszállás egyszerre 13 ezer embernek ad majd munkát, ami 35 darab teljesen megtöltött Boeing 747s-nek felel meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!