Trumpnak köszönhetően búcsút vehet Kínától az Apple?!

HusztiD 2017.01.24. 17:55 Apple, Kiemelt hírek 1 db 427

apple-china

Az Investor’s Budiness Daily-n jelent meg egy nagyon érdekes cikk, melyben azt boncolgatták, hogy vajon mi várható Trump színre lépésével. Tudjuk nagyon jól, hogy az Amerikai Egyesült Államok új elnöke ígéretet tett arra, hogy hazáját ismételten az egekbe emeli. Ennek kapcsán nem olyan régen már egy találkozót is szerveztek a legnagyobb vezetők részvételével.

Az olyan amerikai nagyvállalatok, mint az Apple, Starbucks, General Motors vagy éppen a Nike, viszonylag magas kínai bevételekkel rendelkeznek. Például az Apple tavalyi összbevételének 22 százaléka származott Kínából. A Qualcommnál már 57, a Broadcomnál 55, míg az Intelnél 21 százalékos ez az arány. Hiába nagyobbak a cégek megoszlásai az Apple-nél, azonban kedvenc vállaltunknak összesítettben több pénz folyt be a kínai piacról, mint a többinek.

Az Eurasia Group, vagyis más néven a politikai kockázatok elemzéseivel foglalkozó cég pedig attól fél, hogy Trump irányítása alatt másabb lesz a felállás. Tegyük fel, hogy az USA elnöke újabb vámot, vagy adót vezet be, amivel a külföldről behozott áruk drágábbak lesznek. Ez Kínára nagy hatással lesz, hiszen jóformán mindent onnan hoznak be.

Szakemberek szerint ha ez bekövetkezik, akkor Kína sem fogja ezt jó szemmel nézni, így akár ők is bevezethetnek olyan szankciókat, amivel az Amerikából behozott termékekre tennének súlyos adókat. Ha ez bekövetkezik, akkor egyből drágábbak lesznek a termékek, az Apple pedig nem fog ilyen jó eladásokat produkálni az ázsiai országban, mint az utóbbi időben.

Természetesen ezek csak szakértői elemzések, egyelőre senki sem tudja pontosan, hogy mit várhatunk. Mindenesetre érdemes lesz megnézni hónapok múlva, hogy milyen kihatással lesz az új elnök a nagyobb amerikai cégekre, köztük az Apple-re.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Apples - 2017.01.25. 01:46

    Kiváncsi lennék ennek forrásaira. Meg tudnátok osztani? Így elsőre olvasva furcsának találom, hogy ha a telefonokat Kínában gyártják és szerelik össze akkor miért lenne hatással bármiféle import vám a kínai Apple eladasokra. Az USA oldali árnövekedést értem – nyilván Trump kényszeríteni akarja a gyártókat, hogy helyben gyártsanak.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.