A Teslához igazolt a Swift atyja

HusztiD 2017.01.17. 11:57 Apple, Egyéb 0 db 97

swift-16-9

Chris Lattner az elmúlt napok folyamán bejelentette, hogy munkahelyet vált. Mégpedig nem is akármilyen vállalatért hagyja ott az Apple-t, hanem egyenesen a Tesláért, ahol a jövőben az elektromos autókkal kapcsolatosan fog dolgozni.

Mit kell tudni Chrisről? Lényegében mondhatjuk azt, hogy ő volt a Swift egyik atyja, valamint szorosan részt vett a 2013-as Mac Pro, valamint az újabb MacBook Pro modellek megtervezésében. Chris több, mint egy évtizede dolgozott az almásoknál, de most úgy látta, hogy ideje lesz munkahelyet váltania. Pontosabb miérteket sajnos nem osztott meg.

Sokan aggódnak, hogy mi lesz így a Swifttel, azonban Lattner elmondása szerint a Swift 4 nélküle is fejlesztés alatt áll, senkinek sem kell félnie, hogy elhanyagolják, hiszen továbbra is jó kezekben marad. Az egykori Apple dolgozó pedig mostantól a Teslánál folytatja pályafutását, azon belül pedig az Autopilot csapatában kap helyet.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!