Továbbra is él a digitális koronával szerelt iPhone és iPad koncepciója

HusztiD 2017.01.11. 17:55 iPad, iPhone, Kiemelt hírek 9 hozzászólás 1 154

antonio-de-rosa-iphone-7-concept-3

Először még tavaly nyáron olvashattunk egy olyan szabadalomról, mely szerint az Apple egy digitális koronával rendelkező iPhone és iPad párosán dolgozik. Ekkor sokakban felmerült a kérdés, hogy mégis mi értelme lenne elhozni az Apple Watch-ban bemutatott megoldást a nagyobb készülékekre.

A kérdés továbbra is nyitott, hiszen az Apple Watch-on pont azért van rajta, mivel általa könnyedén görgethetünk. Képzeljük csak el, ha az ujjainkkal kellene, akkor lényegében az egész kijelzőt eltakarnánk vele. Voltaképp erre szolgál a digitális korona, hiszen általa könnyedén navigálhatnak a felhasználók.

Ebből adódik a kérdés, hogy mi értelme lenne a nagyobb kijelzőkön bevezetni ezt a módszert. Egy újabb szabadalomban viszont lényegében leírják, hogy miért jó ez nekünk. Például továbbra sem kellene a fél kijelzőt eltakarni az ujjainkkal, miközben éppen görgetünk. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy véletlenszerűen behozhatunk egy-egy hirdetést azáltal, hogy mellé nyomunk. Na a digitális korona használatával ezektől elköszönhetnénk.

Talán nehéz most elképzelni, hogy egy hasonló szabadalmat mutatna be a valóságban az Apple. Természetesen valahol jó lenne a digitális korona megjelenése a nagyobb iOS eszközökön, viszont ha a dizájnt nézzük, akkor eléggé furán nézne ki rajta, amit talán Jony Ive csapata sem akarna. Nem mellesleg gondoljunk csak bele, hogy az Apple lassan megszabadul minden olyan gombtól, amitől csak lehet: az iPhone 7-ben már nincs fizikális Home gomb, a következő évi telefonban pedig egyenesen a kijelzőbe lehet integrálva az ujjlenyomat olvasó.

Ti örülnétek egy digitális korona megjelenésének az iPhone és iPad készülékeken?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Ádám - 2017.01.11. 18:41

    Én továbbra is úgy gondolom, hogy ezt a “koronát” kiválthatná, ha mondjuk az ujjlenyomatolvasót simogatva lehetne navigálni, értesítési sávot le, az alsó vezérlőt fel húzni.. Feleslegesen cseszné el az egész telefon kinézetét egy ilyen gomb, aminek csak mihaszna funkciói lennének, bár idén már kaptunk ilyen ökörséget az almásoktól…

  2. Lacika54 - 2017.01.11. 19:26

    Csak akkor lenne elfogadható ha a design olyan lenne mint az 5s (szögletes szélek) és be lenne süllyesztve mint ahogyan számtalan karórában van, így nem akadna fel sehol (zsebretevés-fiúk, táskába dobálás-lányok) a hétköznapi használatban.

  3. Patrik - 2017.01.12. 09:13

    Szerintem tok felesleges. A legtöbb ember, ahogy én is, tuti nem használná.

  4. Ironyjakuza - 2017.01.12. 10:38

    Az elmúlt 4 hónapban a dupla home gomb nyomkodást,a nyomkodom s mást csinál ,élő háttér ,meg többi baromságot nem is használtam ! Mert nem is kell .
    Ez meg aztán minek funkció !!!!!
    A home gomb-os simi , hát ? Lehet benne valami , nem a képernyőt zsirozom , jjjja .

  5. H@m! - 2017.01.12. 10:46

    En nem tennem a telefonba bele a koronat

  6. Istvan - 2017.01.12. 12:17

    Pocsék ötlet ez a korona !!!!!!!

  7. Lieutenant - 2017.01.12. 19:12

    Ha be kenne süllyesztve a telefon oldalába nekem tetszene. Olvasáshoz, hangerőszabályzáshoz, ilyenekhez szerintem jó lehetne. Csak tényleg ne emelkedjen ki a telefon síkjából…

  8. Boxoló - 2017.01.12. 23:06

    Jönnének a reklám szlogenek, koronát kapott a mobiltelefonok királya,stb

  9. Dr. Alban - 2017.01.13. 00:03

    Ez kamu hir. Mit takarsz el az ujjaddal egy 6 colos kijelzon, nem azert….

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.