Mégsem az Apple volt a Note 7 tragédiájának igazi nyertese

HusztiD 2017.01.03. 13:55 iPhone 2 hozzászólás 608

iphone_7_plus_29789933241

Nagyon jól tudjuk, hogy az elmúlt év második felében mekkora port kavart a robbanékony Galaxy Note 7 eset, melynek az lett a vége, hogy a Samsung visszahívta az összes készüléket, mivel azok sorra robbantak fel. Erre fel jöttek akkor az elemzők, s állították, hogy bizony az Apple lesz ennek a tragédiának az igazi győztese.

Nem olyan régen olvashattuk a Flurry felmérését, amelyből megtudtuk, hogy igazán nagy fölénnyel vezette a karácsonyi időszakot az Apple. No már most a legújabb elemzői számítások alapján valóban nem rosszak ezek az adatok, azonban tényleges növekedés nem igazán történt az előző év ugyanezen adataihoz képest. Ebből pedig azt is leszűrték, hogy a Samsungnak sikerült egy százalékkal növelnie az arányait, amiből következik, hogy aki korábban Galaxy Note 7 készüléket szeretett volna, az nem egy iPhone-ra váltott, hanem egy másik, csúcskategóriás Galaxy modellre. És miért? Mivel az iPhone 7 nem hozott akkora újdonságokat, mint amennyit vártak volna tőle.

Talán erős ezt így kijelenteni, de lehet benne némi igazság. Az biztos, hogy a robbanékony esettel a Samsung sokaknál kivágta a biztosítékot, így ha nem is újabb Galaxy telefonokra, de más Androidos készülékekre biztosan váltottak a felhasználók.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Ironyjakuza - 2017.01.03. 18:01

    Az aki Iphone-t akart venni, az azt vett.
    Aki Samsung-ot Is,az s7 et.
    Gyerekek ez nem meglepő, csak nektek az.

  2. Jobbmintte - 2017.01.10. 05:40

    1%-on vagytok beszarva?
    Amúgy meg aki van olyan hulye hogy androidot vesz az nyilván megveszi a másik szar androidot.

Szólj hozzá Te is!