Kizárólag a Samsung gyártja a következő évi iPhone AMOLED kijelzőjét

HusztiD 2016.12.30. 16:55 iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 11 hozzászólás 974

iphone-7-4-719b3fdb03c38-b7931c40000

Igaz, hogy még több hónap van a következő csúcsmodell bejelentéséig, de már számos pletykát olvashattunk arról, hogy vajon milyen lehet a 2017-es iPhone. Ezúttal a Digitimes szolgált új és érdekes információkkal, melyek egy 5,8 colos AMOLED panelről szólnak.

A jelenlegi információk szerint elvileg exkluzivitást élvez a Samsung, ugyanis kizárólag ők fogják legyártani az Apple részére az AMOLED kijelzőket. Mi több, a forrás úgy hivatkozik, hogy 5,8 colos paneleket fognak leszállítani, de az már nem derült ki, hogy hajlított széleket kap-e a telefon.

Elvileg a Samsung havi szinten 20 millió egységet tud legyártani az almások számára, s ha minden igaz, akkor márciustól indul a gyártási folyamat. Május-június környékén pedig megemelik a mennyiséget, hogy a szeptemberi iPhone rajta már kellő telefonnal lépjen piacra az Apple.

Végezetül pedig ebben a pletykában is három telefon szerepel: marad a 4,7 és 5,5 colos készülék, amelyek sima LCD panelt kapnak, viszont az 5,8-as iPhone lesz úgymond a prémium. Érdekes egyébként megjegyezni, hogy az utóbbi hónapok folyamán többféle méretről olvashattunk, így egyelőre igencsak kérdéses, hogy mekkora lesz az új modell, ugyanis korábbi pletykák egy 5 colos készüléket emlegettek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. H@m! - 2016.12.30. 17:13

    5,5 es az 5,8 kozott azert nem nagy a kulombseg hogy premium legyen

  2. H@m! - 2016.12.30. 17:14

    Inkabb lenne 4″ 4,7″ es 5,8″ akkor már

  3. Ironyjakuza - 2016.12.30. 17:55

    Gyerekek ,a note miatt lesz egy még nagyobb tepsi ,hát vágjátok már végre !
    Mi le se leszünk székelve ,ne is álmodjatok 4″ ban .ja meg frissebb kivitelben ,mert az nem bevétel .hisz csak a profitálni szó a fontos ,nem az igény …….fuck Apple .

  4. Roberto - 2016.12.30. 17:58

    Ezek csak pletykak… nehogy mar most kezdjetek vitatkozni meg fikazni.

  5. Ironyjakuza - 2016.12.30. 18:00

    Jjjjja aztán meg még is ki gyártaná le , kéz kezet mos . Innováció a fas@ba sincs Apple . Lehet hogy stabil a rendszer ,de mikor meglátok egy hajlított kijelzőt ,azt hogy simán küldöm az adatokat bárkinek ,hogy azt töltök le amit akarok ,konvertalas nélkül ,hogy kb az akku ideje 1,5 x jobb ,hogy gyönyörű a színe ,hogy maga az egész az. És most jövőre nekem is lesz egy ,de almával . Ha nem lesz akkora minta mostani plus . Mert ha igen ,akkor bukta mert nem veszek ,Ping-Pong ütőt…….fuck

  6. Milan - 2016.12.31. 22:19

    Ironyjakuza.
    Az,hogy élénkebb kép,meg az hogy szebb,az két külön dolog.
    A Samsung kijelzője túlszaturált.szépnek szép,de nem valósághű színek.Erre mondasz amit akarsz,de így van.Samsung akkuideje kb.a 7Plusénál van,talán kicsit jobban bírja.

  7. janika61 - 2017.01.01. 07:27

    5,1 zoll az ideális nagyság kellene a kettö között mint a 7 edge,nem kicsi és nem tul nagy,még zsebmétet:))

  8. Roberto - 2017.01.01. 10:01

    De a tulszaturalt kepernyo is csak addig szep amig fel nem robban a telo. :)

  9. Roberto - 2017.01.02. 10:49

    Ja meg rettegni sem kell annyira mint a droidnal, hogy mikor sz.psz be egy virust a play aruhazbol…, meg amugy is… :)

  10. Ironyjakuza - 2017.01.04. 07:38

    Milán
    Nem vettem plust mert nagy , cimbimnek van ,van s7 is ,ami kisebb , fura nem ?
    Nem élethű a kép igaz , de állítható , de tedd a kezed ahova akarod ,szebb teló!
    6 s em van nem veszek nagyobbat . Antenna csík miatt 10% sebesség gyorsulás miatt ….. jjja a divat ezt diktálná .de nem !

  11. Jobbmintte - 2017.01.10. 05:44

    Elég szomorú hogyha csak a nagy baszom tepsi kap amoledet, az emberi méretű telefonok meg nem.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.