Szakértők nem igazán ajánlják az új MacBook Prót

HusztiD 2016.12.27. 10:25 Kiemelt hírek, Mac 1 db 277

macbook-pro-2016

Október végén az Apple egy előadás keretein belül mutatta be a 2016-os MacBook Pro szériát, melynek egyik nagy újdonsága nem csak a vékonyítás volt, hanem az újonnan bemutatott Touch Bar érintőpanel. Azóta többször beszámoltunk az új masináról, olvashattunk róla jókat és rosszakat egyaránt.

Ezúttal a Consumer Reports csapata vesézte ki alaposan az új gépeket. Tesztjeik során összesen három modellt izzasztottak meg: a mezei 13-as modellt, és a Touch Bar-ral szerelt 13-as és 15-ös testvért. Összességében elmondható, hogy egészen jóra sikerültek az új gépek, hiszen az egyik legjobb kijelző van bennük, ami mellé gyors teljesítmény társul.

Azonban mégsem olyan fényes a helyzet, ha az üzemidőt nézzük. A tesztek során a mezei 13 colos modellből maximálisan 19,5 és minimálisan 4,5 órát hoztak ki, míg a Touch Bar-os testvéréből 16 és 3,75 órát. Ha pedig a nagyobbik variánsról beszélünk, akkor az 18,5 és 8 óra között bírta a megmérettetést. A szakértők ezt teljesen érthetetlennek és egyben elfogadhatatlannak találják, hiszen a legjobb és legrosszabb idők között hatalmas különbségek vannak, főleg úgy, hogy ugyanazon feladatokat kapták a masinák.

Az üzemidő tesztnél 10 különböző weboldalt töltöttek folyamatosan le, majd ezt ismételték elölről. Mint az alábbi adatokból láthatjuk, volt olyan, amikor hamar leszívta az új laptopokat a feladat, de volt, amivel kétszer annyi ideig bírták. A Consumer Reports szakijai alapján itt véreztek el az új modellek, hiszen egy átlagos gépnek nagyjából 5 százalékos eltérést kellene mutatnia, nem pedig ehhez hasonló ingásokat. Egyelőre nem tudni, hogy mitől inog ennyire az üzemidő, de a különböző fórumokon leginkább a GPU problémára gyanakodnak a felhasználók.

Sajnos az új MacBook Pro a vékonyítás áldozata lett, ami leginkább az üzemidőre hat ki. Teljesítménnyel ugyan nincsenek gondok, de ha számításba vesszük mellé azt is, hogy egy ilyen drága gép aksija kevésbé bírja a megmérettetést, mint a tavalyi modelleké, akkor bizony az már nem nevezhetőek annyira jónak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Éliás Zsolt András - 2016.12.27. 10:47

    Amióta az a *cenzúra* a kopasz diktál, kezd a színvonal csökkenni…

Szólj hozzá Te is!