Heteken belül piacra kerül az AirPods

HusztiD 2016.12.06. 15:55 Apple, Egyéb 3 hozzászólás 341

airpods1

Az Apple még szeptember folyamán jelentette be, hogy bő egy hónapon belül érkezik az újonnan bemutatott AirPods füles. Október végével jött a hivatalos hír, hogy egy kicsit csúszni fognak a megjelenéssel, de ennél pontosabb információkat még nem közöltek.

A MacRumors számára az egyik olvasó továbbított egy levelezést, melyből megerősítést kaptunk, hogy nem felejtették el a terméket. Az olvasó egyenesen Tim Cook-nak írt, s azt kérdezte, hogy mikorra várható az új füles megjelenése. Egy hónap, vagy fél év? Erre Tim megköszönte az érdeklődését és elnézést kért a késésért, majd kifejtette, hogy az elkövetkezendő hetek folyamán kiadják a fülest.

Ebből sokat ugyan nem tudtunk meg, hiszen az elkövetkezendő hetek alatt érthetjük azt, hogy még idén megjelenik az AirPods, de akár azt is, hogy leghamarabb csak januárban. Mindenesetre mi reméljük, hogy már tényleg nem kell olyan sokat várni az új fülesekre, hiszen már így is sokat csúsztattak a megjelenésén.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Sagara - 2016.12.06. 22:10

    Jobbnál jobb vezeték nélküli fullhalgatok vannak már a piacon, nem értem az Apple mire akar menni, ezzel a gyatra fülessel….

  2. Patrik - 2016.12.07. 17:29

    Honnan tudod hogy gyatra? Használtad már?

  3. Sagara - 2016.12.07. 20:16

    Patrik, könyörgöm a vak is látja hogy ugyan az a design mint az Earpod, csak ez vezeték nélkül.
    Ha neked megfelelő az a hangzás, akkor semmi gond élvezd. De ha meghallgatád a Bose, Jabra, Jbl vezeték nélküli füleseit, egyből értened miről beszélek.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.