Az iPhone 4, ami fél évet is kibírt a víz alatt | iHungary

Az iPhone 4, ami fél évet is kibírt a víz alatt

HusztiD 2016.11.29. 13:55 iPhone 1 db 614

iphone111_20161125_091741_original_760x425_cover

Legutóbbi történetünk még 2015 márciusában vette kezdetét, mikor egy pennsylvaniai férfi úgy döntött, hogy jéghorgászatra megy. Egy óvatlan pillanatban a telefon kiesett, s pont a kivágott lyukon át a tóba zuhant. Történetünk főhőse Michael Guntrum már lemondott a telefonjáról, de nem olyan régen telefonhívást kapott, mely szerint megtalálták a másfél évvel ezelőtt elveszett készülékét.

Maga a tó 2015 szeptemberére kiszáradt, majd Daniel Kalgren úgy gondolta, hogy kincsvadászatra indul egy fémdetektor segítségével. Végül sikerrel járt, hiszen szerencséjére pont megtalálnia az elveszett telefont, ami egy Otterbox tokban volt tizenöt centivel a sár alatt. Hazavitte találmányát, majd két napi szárítást követően rádugta a töltőre, amely meglepetésére bekapcsolt, így már nem volt nehéz kideríteni az egykori tulaja adatait. Kalgren felhívta Guntrumot, aki egészen meglepődött, hogy megtalálta a telefonját, időközben pedig postai úton vissza is kapta  az elveszettnek hitt készülékét.

19125-19080-nonsensestory2-l

Bizonyára nagy szerepe volt a védelemben a toknak, hiszen az Otterbox kiegészítőket pont az ilyen esetekre tervezték. Bár illik megemlíteni, hogy ez a tok, amiben megtalálták, az pont nem volt vízálló. Mindenesetre meglepő, hogy egy iPhone 4 ennyire bírta a strapát, holott az Apple csak az iPhone 7-nél vezette be az IP67-es szabványt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. MatyiG - 2016.11.29. 19:45

    Hat igen, ezt a telefont meg Steve Jobs felügyelte es mutatta be.
    Kiváncsi lennék hogy milyen szélsőséges körülményeket bír ki a régi es az új iPhone.

Szólj hozzá Te is!