Az iPhone kamerája lesz a kiterjesztett valóság kulcsa

HusztiD 2016.11.19. 15:25 Apple, Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 396

iphone-7-top

Tim Cook az elmúlt hónapok folyamán nagy lelkesedéssel beszélt a kiterjesztett és a virtuális valóság párosáról, melyek közül inkább a kiterjesztettben lát kiaknázatlan lehetőségeket. A Business Insider egy új hírt közölt le, mely abba enged betekintést, hogy lényegében milyen lehet az Apple elképzelése.

A cím igen árulkodó volt, hiszen az Apple számára az iPhone kamerája lehet a kiterjesztett valóság kulcsa. A technológiát pedig olyan korábban felvásárolt startup-ok segíthetnek megvalósítani, mint a Metaio. Ha minden igaz, akkor a későbbiek folyamán a kamera képes lesz felismerni az emberi érzéseket, illetve azt, hogy milyen objektumokat lát. Erre már vannak ígéretes lépések az iOS 10-ben, de mint tudjuk, még van hova fejlődni.

A beszámoló szerint az Apple mindezt valós időben szeretné megvalósítani, így a kamera azonnal felismerné, hogy mi van az adott látószögben, mielőtt még elindítanánk a felvételt. Mi több, még a fejlesztők számára is kiadnának egy SDK-t, ami lehetővé tenné, hogy ők egyaránt hozzáférjenek ehhez a technológiához, illetve kibővítsék azt.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor mutat be ehhez jelentősebb előrelépést az Apple, de a hírmorzsák szerint egy új iPhone megjelenésével lesz esedékes, mivel az almások eléggé nagy dobásra készülnek vele. Ugyanakkor nem árt az okosszemüvegről szóló híreket is megemlíteni, hiszen ezek további előrelépést jelenthetnek az Apple számára az AR kapcsán.

Mivel jövőre lesz az első iPhone 10. évfordulója, így nem érne minket meglepetésként, ha ekkor mutatnák be saját elképzeléseiket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!