Jövőre érkezik egy 5,2 colos OLED kijelzővel szerelt iPhone

HusztiD 2016.11.18. 17:25 iPhone, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 769

iphone-8-concept-video

Az elmúlt napok folyamán olvashattunk a KGI legutóbbi beszámolójáról, azonban most újabb hírekkel jelentkeztek. Mint előzőleg, most is csak spekulációkat osztottak meg arról, hogy milyen lehet a 2017-es iPhone felhozatal. Információkra egyébként a kínai ellátási lánc szóbeszédeire támaszkodtak.

A mostani hír hasonló a múltkorihoz, azonban vannak kisebb pontosítások. Következő ősszel három iPhone modellt mutathat be az Apple: a jól megszokott 4,7 és 5,5 colos modellt, amely LCD kijelzőt kap, valamint tiszteletét teszi egy 5,2-es kiadás, amely viszont már OLED panellel lesz felvértezve. Ezek mellett mind a három telefon teljesen új dizájnt kap, így elvileg elfeledhetjük az iPhone 6-ból megismert küllemet, mivel ismételten üveghátlapos kialakításra térhet át az Apple.

Ami a lényeg, hogy az 5,2 colos kiadás kijelzőmérete nagyjából 5,8 colos lesz, s a formaterve hasonlítani fog a Samsung Galaxy S7-re, tehát lekerekített széleket kaphat. Ha már felmerült az OLED, akkor az elemzők szerint a panel beszállítója kizárólag a Samsung lesz, ellenben a korábbi hírekkel, amik az LG-t, Sharp-ot és a Japan Display-t emlegették. Voltaképp a középső telefon lesz a prémiumkategóriás kiadás, de hogy árban hol fog elhelyezkedni, arról egyelőre nem találgattak az elemzők.

Végezetül ha minden igaz, akkor a jövő évi dupla kamerás telefonoknál lesz optikai képstabilizátor. Mint tudjuk, ez jelenleg mindkét hetes modellben benne van, azonban a Pluszban csak az alapértelmezett lencse kapta meg, a telefotó nem.

Mivel ezek csak spekulációk, így ne vegyetek semmit se készpénznek. A következő csúcsmodell bemutatásáig nagyjából még 10 hónap van hátra, addig még sok minden fog történni. A kérdés pedig az, hogy örülnétek-e egy 5,2 colos modellnek, amiben már OLED kijelző lenne?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Patrik - 2016.11.18. 23:06

    Személy szerint igen!

  2. Krisztián - 2016.11.19. 08:41

    Az amerikaiaknak évről-évre nő a kezük vagy mi tököm ez a növekedési láz? A méret a lényeg? Máris jöhet a 6.5″…

  3. Tamas - 2016.11.19. 19:57

    En szemely szerint mar nagyon varom szerintem sokkal jobb lesz mint a mostani iphone 7

  4. janika61 - 2016.11.21. 02:04

    Az 5,2 coll már agyon kellett, nem kicsi de még zsebbarát,5,5 túl nagy mégis a 6-plusztol most 7- pluszig mindig használtam,picivel kissebb TÖKÉLETES,alig várom;))

Szólj hozzá Te is!