December folyamán, limitált mennyiségben lesz elérhető az AirPods

HusztiD 2016.11.14. 12:40 Egyéb, Pletykák 2 hozzászólás 384

airpods-duo

Szeptemberben az iPhone 7 és Apple Watch Series 2 modelljei mellett az almások bemutatták az újragondolt AirPods-ot. Az ekkori ígéretek alapján október végére volt várható a füles megjelenése, azonban mint tudjuk, hivatalosan megerősítették, hogy kicsit csúszni fognak vele.

Azóta jöttek különféle hírek. Az első azt állította, hogy januárban érkezik a fülhallgató, míg a másik, hogy már ettől a héttől megvásárolhatóak lesznek. A legutóbbi információk szerint az almások gőzerővel rajta vannak az ügyön, s ha minden igaz, akkor decembertől limitált mennyiségben elérhető lesz az új termék. Ha helytállóak az új információk, akkor nagyjából 10-15 millió termék lesz legyártva, bár ha nagyobb lesz rá a kereslet, akkor nyilván megemeli a berendelt mennyiséget az Apple.

Egyelőre továbbra sem tudni, hogy mi a csúszás pontos oka, bár ha azt nézzük, akkor az almások idén alaposan megcsúsztak, hiszen ha megnézzük az Apple oldalát, akkor az iPhone 7 Plus továbbra is hiánycikknek számít, amire szintén 3-4 hetes szállítási határidőket vállalnak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. csab2 - 2016.11.14. 14:05

    “Decemberben folyamán”. Mikor???

  2. csab2 - 2016.11.14. 14:06

    Az AirPods egy új termék, nem volt rajta mit újragondolni.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.