Jövő héten érkezik az AirPods

HusztiD 2016.11.11. 10:25 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 7 db 381

airpods1

A szeptemberi iPhone 7 event berkein belül az Apple nem csak az új telefont és okosórát mutatta be, hanem a vezeték nélküli AirPods fülest. Mint ekkor megtudhattuk, az eredeti tervek szerint a termék október végétől került volna kereskedelmi forgalomba, viszont ekkortájt jött a hivatalos hír, hogy kicsit csúszni fog a megjelenés.

Nem olyan régen már olvashattunk egy pletykát ennek kapcsán, amely azt állította, hogy csupán januárban érkezik meg az AirPods. A mostani legújabb hírek szerint eddig nem kell várnunk, hiszen november 18-19-től már elérhető lesz az újragondolt fülhallgató.

Ez pedig már majdnem hivatalos információ, hiszen egy Németországban lévő Apple Store alkalmazott kottyantotta el magát. Egy Conrad névre hallgató felhasználó korábban előrendelt az AirPods-ra, azonban mivel ennyit késik a kiegészítő, úgy volt, hogy visszamondja. Mikor felvette a kapcsolatot az online bolttal, akkor az ügyintéző elmondta a jó hírt, mely szerint már csak a következő hétig kell várnia rá , hiszen hozzájuk is 17-én érkezik be az első szállítmány, majd az ezt követő napoktól lesznek elérhetőek.

A hírt egyébként a német Apfelpage hozta le, s reméljük, hogy valóban igazak a mostani értesüléseik. Ti egyébként lecsaptok az AirPods-ra?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 7 db

  1. Pal007 - 2016.11.11. 10:50

    Valszeg nem…

  2. Sagara - 2016.11.11. 10:58

    Biztos hogy nem! Túlárazott, semmire való az egész. Legjobban az idegesít, hogy amikor valaki Earpod-al hallgat zenét, az garantált hogy te is hallod, annyira “innovatívan” ki van találva.

  3. Scania - 2016.11.11. 12:02

    Nem kell nagyon bomboltetni es nem hallja senki rajtad kivul
    Nalam valahogy senki se hallja, hogy mi tortenik a fulesemben :D

  4. Patrik - 2016.11.11. 12:33

    Én biztos hogy venni fogok, de nem itthonról. Mert itt nevetségesen drága

  5. jczettler - 2016.11.11. 15:27

    Sziasztok, azt lehet tudni, hogy adott esetben korábbi iphone modellekkel fog működni, vagy kizárólag iphone7-tel?

    • HusztiD - 2016.11.11. 20:38

      Korábbiakkal is.

  6. Haver - 2016.11.11. 19:21

    Ájjosz tízzel műkszik csak!!!

Szólj hozzá Te is!