Az iFixit darabjaira szedte az új MacBook Prót

HusztiD 2016.11.04. 09:55 Kiemelt hírek, Mac 0 db 435

macbook-pro-2016

Visszatért az iFixit csapata, hiszen darabjaira szedték az előző hét folyamán megjelent új MacBook Prót. Mivel még a Touch Bar-ral szerelt modellek nincsenek kint, így egyelőre csak a mezei 13 colos gépet kapták szét. Mint tudjuk, az Apple lefaragott kicsit a gépből, de a szétkapás után bebizonyosodott, hogy 25 százalékkal kisebb akkumulátor van az új gépben, mint a tavalyi modellben – ettől függetlenül az Apple továbbra is 10 óra üzemidőt ígér.

Másik furcsaság, hogy az Apple úgymond modulárissá tette a jack csatlakozót. Mit jelent ez? A szakértők szerint ez a későbbi frissítések alkalmával lehet érdekes. Mivel egy új dizájnt mutatott be az Apple, így egy jó pár évig nem igen fognak rajta tovább faragni. Az pedig, hogy moduláris a jack, azt jelenti, hogy a későbbiek folyamán az almások könnyen lecserélhetik az egy Lightning portra. Ugyebár az iPhone 7-ből már kinyírták a jack csatlakozót, azonban az új MacBook Pro modellekben még mindig benne van, viszont Lightningot még nem tettek bele.

A trackpad kétszer nagyobb, ami csak jó, viszont érdemes megjegyezni, hogy könnyű annak a kiszerelése, így nem kell az egész gépet széjjel bontani hozzá. Különösen nem az akkumulátort. Másik  érdekesség, hogy az SSD nincs az alaplaphoz forrasztva mint a többi almás laptopban, helyette inkább egyedi anyaggal történő ragasztást alkalmaztak. Apropó, ha már SSD, akkor nem árt megemlíteni, hogy a tesztek alapján az Apple igencsak odatette magát, hiszen a 2016-os MacBook Próban van az eddigi leggyorsabb SSD, melynek 3,1 és 2,1 Gbps az olvasási és írási sebessége.

Végül eljött az ítélet ideje: szerelhetőségre 10-ből 2 pontot kapott az új masina. Egyedül egyetlen egy pozitívumot hoztak fel mellette, ez pedig a már említett trackpad könnyed hozzáférhetősége. A negatív oldalon pedig ott van a forrasztott RAM, így aki vásárláson töri a fejét az jól gondolja meg, hogy 16GB-osat hoz-e ki, ugyanis a későbbiekben nem lehet bővíteni. Továbbra is többféle csavart használ az Apple, ami megnehezíti a szervizelést, az akkumulátorok szintén ragasztva vannak a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, így macerás azok cseréje. Végül pedig nem standard csatlakozású SSD-t használtak a kaliforniaiak, ami a későbbi évek folyamán újabb bonyodalmakhoz vezethet a szakik szerint.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!