Súlyos iOS 10 biztonsági hiba kijátszása miatt tartóztattak le egy fiatal tanulót

HusztiD 2016.11.03. 09:55 iOS, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 1 175

911callcenter01

Egy Arizonai fiatal komoly galibát okozott egy iOS 10-ben lévő biztonsági hibával, amivel igencsak felkeltette a hatóságok figyelmét. Mint azt már jól tudjuk, az Apple három hónappal ezelőtt úgynevezett hiba-fejvadászatot hirdetett, melynek köszönhetően magas pénzösszeg ütheti azok kezét, akik valamilyen súlyos biztonsági hibát találnak az iOS-ben.

Történetünk 18 éves főszereplője úgy volt, hogy szerencsét próbál. Mákja volt, ugyanis sikerült egy igen komoly biztonsági hibát találnia az iOS-ben. Lényeg, hogy saját webszerverén egy javascriptet futtatot le, amelynek köszönhetően képes volt hozzáférni bizonyos iOS eszközökhöz. A linket hozzá Twitteren és YouTube csatornáján osztotta meg (melyet azóta töröltek), így más is hozzájuthatott ehhez a kritikus hibához. A telefonok sorra kezdték el a segélyhívót tárcsázni. Voltak felhasználók, akik időben észrevették és kinyomták, de voltak akik kevésbé voltak sikeresek.

Lényeg, hogy a 911 érdeklődését eléggé felkeltette a fiatalember, ugyanis sikerült érezhetően leterhelnie a szervereket. A hatóságok hamar elérték a tanulót, s azonnal leállították a szervert. A 18 éves Desai elmondása alapján véletlenül rossz linket osztott meg a közösségi oldalakon, s nem gondolta volna, hogy ekkora galibát okoz ez az egész. Sajnos ez nem hatotta meg a hatóságot, ugyanis egyből börtönbe vitték, jelenleg pedig három bűntett elkövetésével vádolják.

Az Apple egyelőre nem nyilatkozott az ügy kapcsán, de minden bizonnyal sikerült felkeltenie főhősünknek az érdeklődésüket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Gábor - Nokia 3210 - 2016.11.04. 07:41

    Kom

  2. Gábor - Nokia 3210 - 2016.11.04. 07:43

    Komoly!
    Ezt a srácot alkalmazni kellene, ne bebörtönözni.

Szólj hozzá Te is!