3-5 év előnye lesz a kiterjesztett valóság piacán az Apple-nek

HusztiD 2016.11.03. 17:55 Apple, Kiemelt hírek 1 db 320

augmented-reality-example-ios-apple

Nagyon beindult a KGI elemzője, Ming-Chi Kuo, hiszen az utóbbi hetekben folyamatosan megosztotta gondolatait a nagyérdeművel. Kedvenc szakértőnk ezúttal más témát boncolgatott, mégpedig a mostanában felkapott kiterjesztett valóságot, melyről Tim Cook többször beszélt az elmúlt időszak folyamán.

Kuo elmondása alapján az Apple sikerei korábban olyan nagyszerű termékekből származtak, mint a Mac, iPod, iPhone vagy iPad. Ismert szakértőnk szerint ideje lesz váltaniuk kicsit az almásoknak és beszállniuk a kiterjesztett valóság piacára, hiszen ez jelenti számukra a jövőt. Mi több, még azt is elárulta, hogy az Apple-nek 3-5 év előnye lesz a többi gyártóhoz képest, ha egyszer bemutatják a technológiát.

Mindezek mellett nem hiszi, hogy az elkövetkezendő két éven belül bemutatnák saját elképzeléseiket, hiszen Kuo véleménye alapján csak a két éven túl megjelenő iPhone fog AR tulajdonságokkal felvértezve. Pontosabb információkat nem osztott meg, de mint tudjuk, Tim az utóbbi időben többször beszélt az AR és VR témáról, így egyáltalán nem kizárt, hogy belátható időn belül tényleg előállnak valamivel.

Mondjuk kissé merész kijelentés, hogy 3-5 évet fognak a rivális gyártókra mérni az almások, de ez is egy olyan dolog, ami csak az idő múlásával fog kiderülni. Emlékezzünk csak vissza az iPhone kezdeti éveire: Steve egy olyan telefont mutatott be 2007-ben, aminek évekig nem volt párja, hiszen sem minőségben, sem pedig élményben nem közelítette azt meg egyetlen egy másik gyártó sem. Ha eljön az idő, akkor reméljük, hogy Tim is hasonlóan fog tenni, s egy igazán innovatív technológiát mutatnak be.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Apples - 2016.11.04. 14:07

    Csak előbb hozza be a lemaradását :)

Szólj hozzá Te is!