Siri és az adatbiztonság párosáról osztott meg érdekességeket Tim Cook

HusztiD 2016.11.01. 17:55 iOS, Kiemelt hírek, Tim Cook 2 hozzászólás 345

siri-ios-10

Az elmúlt napok folyamán igencsak beszédes volt kedvenc vezérigazgatónk, hiszen nem csak az Apple Car-ról beszélt burkoltan, de további érdekességeket osztott meg Siriről és az adatbiztonságról. A CEO elmondása alapján a virtuális asszisztens heti szinten kétmilliárd kérdésre válaszol, ami egyáltalán nem nevezhető csekély mennyiségnek.

Cook szerint a legjobb az, ha magunkkal hordozzuk az asszisztensünket. Szerinte az olyan termékeknek, mint az Amazon Echo-nak is megvan a maga bázisa, azonban sokkal jobb, ha az a telefonunkon van. És miért? Mivel az okostelefon egy olyan eszköz, amit mindig magunknál tartunk, így könnyedén a segítségünkre lehet a mindennapi feladataink során. Az olyan otthoni szolgáltatások mint az Echo pedig azért korlátozott, mivel nem mindig vagyunk otthon, illetve sem a munkahelyen, sem pedig az utazás során nem áll a rendelkezésünkre.

Mi több, az is kiderült, hogy az Apple több olyan készüléket adott el, amin van személyi asszisztens, mint bármelyik másik gyártó. Persze ha összeadnánk az összes gyártói eladást, akkor beelőznék az Apple-t, de ha csak simán a gyártókra nézve viszonyítunk, akkor eléggé biztatóak az Apple adatai.

És mi a helyzet az adatbiztonsággal? Mint tudjuk, az almások az adatbiztonság mellett voksolnak. Cook elmondása szerint az egy tévhit, hogy nem lehet egyszerre egy készüléken megfelelő személyi asszisztens és adatbiztonság. Szerinte tévesek azok az állítások, melyek ezt állítják. Az Apple emberei sok időt és energiát fektettek bele, hogy megalkossák ennek a két dolognak a harmóniáját, így nem kell félni, hogy Siri mellett nincs adatbiztonságunk.

Mint tudjuk, az év elején komoly harcot vívott az Apple és az FBI párosa, s az almások a végletekig kiálltak az adatbiztonság mellett. Ez természetesen ezután sem fog változni. Most már csak Sirinek kellene jobban felnőnie a többi vetélytárshoz képest, illetve megtanulnia magyarul, s akkor minden rendben lenne.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Sambora - 2016.11.01. 18:07

    Már megint Tim Cook!
    Vicc az a pali!
    Konkrétan annyi innovációs lehetőség van amit ki lehetne aknázni,ők meg ennyi???
    Ezt tudja puffogtatni hogy van adatbiztonság a cég termékeiben???
    Még szép!!!
    Az asszisztens is csak egy szoftver(ami már malájul is tud csak magyarul nem)alap az adatbiztonság!!!

  2. Kohi - 2016.11.01. 18:22

    Ahelyett, hogy folyton megmagyarázza miért jó nekem, hogy Apple terméket használok, inkább érezni szeretném! Szeretném újra azt érezni egy új termék megvásárlásánál vagy 1 új os, ios mejelenésénél, amit Jobs munkássága idején éreztem! Jobs “divatot” teremtett és formálta “életünk”, addig Tim majmolja a divatot! Amíg ez így lesz és nem lesz innováció addig csak reménykedhetünk mi júzerek és koslathatunk a samsung és Kína után! Timnek rá kéne ébrednie, hogy az innováció hiányát az avitt alkatrészekből összetákolt hardverek irreálisan magas árával nem lehet pótolni!

Szólj hozzá Te is!