Drasztikusan csökkent az Apple Watch iránti kereslet

HusztiD 2016.10.27. 17:55 Apple Watch, Kiemelt hírek 6 hozzászólás 348

apple-watch-diary1

Új felméréssel állt elő az IDC csapata, melyben az okosórák eladásait vizsgálták. Mint az elemzésből kiderült, az almások 1,1 millió Apple Watch-ot szállítottak le a harmadik negyedévben, ami a júliustól szeptemberig tartó időszakot foglalja magában. Amennyiben helyesek a számítások, akkor 71,6 százalékot esett vissza az almás órák iránti kereslet az előző évhez hasonlítva.

A szakértők szerint a visszaesés leginkább a frissítés hiányának volt köszönhető, hiszen mindenki az új órákra várt. Ugyan szeptember második felében elérhetővé vált a második generációs készülék, azonban ez idő alatt nem sikerült jelentősen megnövelniük eladásaikat a kaliforniaiaknak.

idc-apple-watch-3q16

Ha megnézzük az alábbi diagramot, akkor láthatjuk, hogy még mindig az Apple a piacvezető. Előző év ugyanezen időszakához képest 2,8 millióval esett vissza a kereslet, s a tavalyi 70,2 százalékos piaci megoszlásról már csupán 41,3-ra estek vissza.

Érdemes a második helyen szereplő Garminra egyaránt odafigyelni, hiszen egy évvel ezelőtt csupán százezer órát adtak el, míg most meghatszorozták a számaikat. Jelenleg a piac csaknem egyötödét uralják. A Samsung megállt négyszázezren, viszont a korábbi 6,4-ről 14,4 százalékos piaci megoszlásra tornázták fel magukat.

Mint látjuk, csökkenőben az okosórák piaca, hiszen az előző vizsgált időszakhoz képest 51,6 százalékot esett vissza az irántuk való kereslet. Szám szerint ez 5,6 millió készülékről 2,7 millióra való csökkenést jelent, ami csöppet sem tekinthető elhanyagolandónak. Jó hír, hogy a piacot még mindig az Apple vezeti, azonban érdemes lesz kivárni, hogy hogyan szerepelnek a második generációs órák az elkövetkezendő hónapok folyamán.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Zoli - 2016.10.27. 20:43

    Nem értem, hogy lehetne elvárni, hogy mindig, minden idôszakban növekszik az eladás.

  2. Ledtamas - 2016.10.27. 21:36

    Én azt nem értem, miért nem lehet külön megvenni már alapból az óra tokot, és hozzá választani egy szíjat? Pld. a jelenleg kapható új procis arany színű tokot csak betonszürke szíjjal lehet megvenni. És ha ez az összeállítás nem tetszik? Ha arany tokkal venném, de mondjuk fehér szíjjal tetszik, akkor miért kell megvennem a szürke szíjjal, amivel együtt árulják? Utána persze vehetek plusz pénzért fehér szíjat, viszont azok meg már nem arany színű csattal szereltek, ami legalább menne az óra tok színéhez!

  3. Dr. Alban - 2016.10.28. 07:58

    Mert, ha meg latnad a kepeken a szep orat, de szij nelkul lenne a dobozban, te lennel leginkabb felhaborodva.

  4. Dr. Alban - 2016.10.28. 08:01

    Amugy, ha mar watchot vasarolsz, es neked az is csak a feher szijjal jo, feltetelezik meg tudod venni.

  5. Gab - 2016.10.28. 17:20

    Mondjuk ezt én sem értem.
    Ha az első szériát váltóm kettőre, minek mégegy szíj?

  6. Lieutenant - 2016.10.29. 19:43

    Mert nem mindenki vált, és nem egyesével rakják össze a csomagokat, hanem a gyárban? Talán…
    Ha meg két szíjad van, cserélgetheted….

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.