Ming-Chi Kuo megosztotta, mit várhatunk a csütörtöki Mac eseménytől

HusztiD 2016.10.24. 09:55 Kiemelt hírek, Mac 0 db 421

macbook-keyboards

Kedvenc KGI elemzőnket, Ming-Chi Kuót leginkább arról ismerhetünk, hogy a fontosabb bejelentések előtt mindig elmondja, milyenek lehetnek az új termékek. Ezek nagy része általában beválik, így amikor kiad valamilyen újabb jóslatot, akkor az almások tech társadalma már-már biztosra veszi, amiket állít.

Szakemberünk ezúttal a csütörtöki eventre fókuszált, azon belül pedig a MacBook-okra. Kuo szerint aki új iMac vagy 5K-s Thunderbolt kijelzőt szeretne, annak még bizony várnia kell, ugyanis ezeket csak a 2017-es év első felében dobja piacra az Apple. Elmondása alapján lehet, hogy már most bemutatják őket, de hogy megjelenni még nem fognak az biztos. Sajnos Mac Pro terén még említést sem tett.

Ami viszont ennél sokkal érdekesebb, hogy szerinte 3 új laptopot mutatnak be csütörtökön. Az első egy 13 colos MacBook lesz, a másik kettő pedig az OLED érintőpanellel szerelt MacBook Pro. Konkrét specifikációt nem osztott meg a 13 colos MacBook-ról, illetve azt sem részletezte, hogy hogyan illene bele a jelenlegi MacBook line-up-ba.

Ami még érdekes a MacBook Pro terén, hogy mind a 13 és 15 colos modell egyaránt megkapja a már említett panelt, valamint az iPhone-okból ismert Touch ID-t. Az elemző szerint leginkább ez a két gép kapja majd a legnagyobb hangsúlyt, de ennél konkrétabb részleteket egyelőre erről sem osztott meg.

Mivel nyakunkon az event, így mi már nagyon várjuk, hogy mit jelentenek be ezúttal az almások. Ha már külön eseményt rendeznek az új gépeknek, akkor már abból sejthető, hogy nem éppen hétköznapi frissítést terveznek. Ne feledjétek, csütörtök este jelentkezünk az összefoglalóval!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!