Kamerateszt: iPhone 7 vs Google Pixel – vajon melyik a jobb?

HusztiD 2016.10.22. 15:25 iPhone, Videók 4 hozzászólás 875

maxresdefault-1

Bő egy hónapja, mikor megjelent az iPhone 7, akkor jóformán több tucat videó árasztotta el a netet, hogy milyen az Apple új telefonja. Most körülbelül ugyanez a helyzet az elmúlt napok folyamán megjelent Google Pixeljével, hiszen sorra jönnek a különféle összehasonlító videók.

A legújabb felvétellel a már mondhatni jól ismert SuperSaf csatorna állt elő, aki egymás mellett letesztelte, hogy hogyan teljesítenek a másikhoz képest az óriások új csúcsmodelljei. Hetekkel ezelőtt, amikor a Google bejelentette az okostelefont, akkor elmondták, hogy a DxOMark szakértői szerint a Pixelben van az okostelefonok között az eddigi legjobb szenzor, így a témában jártas felhasználók már sorra várták a készülék megjelenését.

Alábbi videóban pedig ti is láthatjátok, hogy voltaképp milyen különbségek vannak a telefonok között. Mondhatni fej-fej mellett teljesít a két telefon, ugyanis bizonyos viszonyokban az Apple, míg a többiben a Google készüléke készít jobb felvételeket.

Csak a poén kedvéért: azt megfigyeltétek, hogy amikor egyértelműen a Google a nyertes, akkor a Pixelre teszi le Saf a voksát? Na és amikor az iPhone van fölényben? Akkor szerinte mind a kettő egyformán teljesít.

Nektek mi a véleményetek, számotokra melyik a nyerő?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Bigyo - 2016.10.22. 21:02

    Majd akkor lesz jo a Pixel ha az ot ev mulva megjeleno Androidot is ra tudom frissiteni es egesz jol futtatja majd.

  2. Zsé - 2016.10.23. 07:36

    Szerintem egyértelműen jobb az iphone 7plusz, minden tekintetben..

  3. Lacika54 - 2016.10.23. 08:34

    Zsé-nél van a pont…….

  4. Gabee4 - 2016.10.23. 20:25

    Teszteken mindig az nyer, aki lezsírozza! Van az a pénz, hogy a google telóját állítsák be jobbnak! Én azt mondom: bizonyítson pár évet az új teló, majd ha nem lesz gond vele, tovább tudják fejleszteni, futnak majd rajta a rendszerek!
    De addig is: Iphone-nak párja nincs!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.