Magic Toolbar lesz az új MacBook Pro újdonsága

HusztiD 2016.10.21. 14:55 Kiemelt hírek, Mac 3 hozzászólás 418

27496376151_4a7aaa1c71_b

Hivatalosan már ugyan bejelentette az Apple, hogy 27-én lesz egy új event, azonban azt nem, hogy pontosan miről fog szólni. A szóbeszédeknek köszönhetően annyit azért tudunk, hogy egy Mac orientált esemény lesz, ahol az újragondolt MacBook Pro viszi a prímet, ami mellett még kisebb Mac frissítésekre számíthatunk.

A Trademark Ninja pedig nem olyan régen arról számolt be, hogy tudja, mi lesz az új laptop újdonsága. Ez pedig nem más, mint a Magic Toolbar. Különféle források hónapok óta úgy hivatkoznak az új masinára, mint ami egy OLED érintőpanelt kap, ami felváltja a funkciógombokat. Na elvileg így fogják hívni ez az egész panelt, amiről a fontosabb információt olvashatják le a felhasználók.

A beszámoló szerint az Apple még február folyamán jegyeztette be a Magic Toolbar kifejezést hardver kategóriában. Vagyis fogalmazhatunk úgy, hogy az almások állnak a dolgok mögött, ugyanis egy alias céggel, a Presto Apps America védette le hivatalosan a kifejezést.

Mint tudjuk, az almások kínálatában már ott van a Magic Mouse, Magic Trackpad vagy a Magic Keyboard kifejezés, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha tényleg Magic Toolbar-ként hívnák az újonnan bemutatandó OLED panelt. A kérdés már csak az lesz, hogy vajon a jövendőbeli Magic Keyboard is kap-e hasonló panelt, vagy csupán a hordozható gépeknél lesz elérhető ez az extra.

Ne feledjétek, jövő hét csütörtökön este 7 órától minden kiderül! Ti mit vártok leginkább?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Matyas - 2016.10.21. 15:04

    Arra nem lattok eselyt, hogy esetleg a nagyobb trackpad apple pen kompatibilis lesz?

  2. MagicAngel98 - 2016.10.21. 16:05

    Mikor fogják már fel a fejlesztőknél, hogy nem magic toolbar és nem a vékonyabb designe kell azoknak, akik Pro-t vesznek. Megértem, hogy csináltak egy “ribi”macbook-ot, ami szép, vékony, könnyű és a legfontosabb, hogy elfér egy női táskában és tökéletesen alkalmas facebook-ra és arra, hogy a csücsörítős képeket alapszinten tudják szerkeszteni. Viszont ezt miért kell egy olyan készülékkel is megtenni, aminek a névében benne van az, hogy PRO? Nem inkább erősebb proci, videokártya, több port és megfelelő hűtés kéne? Arról nem is beszélve, hogy a többi kunkurens csúcsgépei az úgy nevezet workstation-ben cserélhető a processzor, videokártya, memória, van lehetőség, több adattárolót belehelyezni stb. stb. Nem véletlenül állítóm, hogy a 2011-es Pro széria után nem sikerült versenyképes gépet összerekni a konkurenciával szemben! Még ha széria hibásak is voltak, akkor is azokban, benne volt az a hardware, ami fel tudta venni a konkurenciával a versenyt. Windows 10 megejelnése óta, már gondolkodóba estem, hogy pár év múlva nem az osx lesz megbízhatóbb, stabilabb, hanem a windows. Jöhetnek a fanatkusok, de ezek tények. Egyedüli érv, ami miatt az apple készülékeket ajánlom, mert nem mennek azonnal tönkre, miután lejár a 2 éves garancia. :/

  3. Rendes Milán - 2016.10.23. 11:19

    Utolsó.
    Én már csak azért sem vennék wines gépet,mert nem értékálló.
    Vettem egy Dell inspiron laptopot 180.000-ért.Edigitalba másnap mentem vissza mert recsegett a merevlemez.Másodjára is ugyan ez volt a probléma,csak 3nap után jelentkezett,tehát szervízbe kellett volna felküldeni Budapestre(Győrből).Mivel kellett a gép,ezért eladtam a pics@ba,mert egy kalap szart kaptam,win.8.1-el együtt.
    110.000-ért tudtam eladni az 1hetes gépem.
    Most egy új MacBook Airt használok,és ami a másik szempont az Apple laptopoknál,az az üzemidő.Egy gépet se találtam ami windowst vagy mást futtatott ami 5-6óránál többet bírt volna(papíron).
    Ez az Air nekem a 12-13órát hozza,tehát még kicsit többet is mint kellene.
    Utolsó.Ha neked kell cserélhető proci meg ilyenek,akkor vegyél mást.De az Apple már 2011-ben is unibody házban adott ki gépeket,és procit meg ilyeneket soha nem lehetett olyan könnyen/egyáltalán nem cserélni.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.