Jimmy Iovine beszélt egy közelgő Apple Music újításról

HusztiD 2016.10.14. 17:26 Apple Music, Kiemelt hírek 0 db 221

jimmy-jpg-size-custom-crop-868x650

Az Apple Music egyik jól ismer vezetője, Jimmy Iovine új interjút adott a Billboard számára, amelyben újabb érdekességeket árult el a zenei szolgáltatásukkal kapcsolatosan. Elmondta saját gondolatait a technológiáról és a jelenleg nagy népszerűségnek örvendő zenestreamelési kultúráról.

Iovine szerint az almások jelenleg egy olyan zenei szolgáltatást szeretnének létrehozni, ahol technológiailag és kulturálisan egyesül maga a szolgáltatás. Konkrétan azt szeretnék, ha a technológia és a művészet találkozna, azonban ennél bővebben nem fejtette ki gondolatait, hogy mégis milyen hibrid megoldással állnak elő a közeljövőben.

Az interjúból továbbá az is kiderült, hogy Iovinenak több olyan kollégája van, akikkel már évek óta együtt dolgoznak, mielőtt még az Apple felvásárolta volna a Beats-et. Illetve azt szintén megtudhattuk, hogy nagyon örül annak, hogy olyan nagy nevű, elismert emberekkel dolgozhat együtt, mint Trent Reznor, Larry Jackson, Luke Wood és Eddy Cue. Mindösszesen 10 évbe telt, mire összekovácsolódott ez a remek csapat, akik ugyanezt a hibrid nézetet vallják, mint ő.

Végezetül szintén megtudhattuk, hogy az Apple azt fogja csinálni a szolgáltatással, amit jónak lát. Nem fognak a felhasználóknak egy listát adni, hogy “tessék, itt vannak a zenéid”, hanem ettől sokkal többet akarnak adni. Ilyen a már említett hibrid technológiai és a kulturális egyesülés. Meglátjuk, hogy idővel mi sül ki belőle.

Hogy pontosan mikor várhatjuk ezeket az újításokat, arról természetesen nem esett szó. Nem kizárt, hogy már csak a következő évi WWDC konferencián mutatják be az újragondolt Apple Music-ot, de mi reméljük, hogy valóban egy sokkal jobb, átláthatóbb és egyben felhasználóbarátibb megoldással állnak elő a kaliforniaiak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!