Megérkezett a watchOS 3.1 harmadik bétája

HusztiD 2016.10.13. 10:25 watchOS 0 db 155

apple-watch-os-3-3

Úgy tűnik, hogy ezen a héten eléggé vicces kedvükben vannak az almások, ugyanis most nem egyszerre dobták ki a fejlesztők számára a legújabb szoftverújdonságokat, hanem külön-külön. Első nap megérkezett az iOS 10.1 és tvOS 10.1 párosa, amit második nap a macOS 10.12.1 beta 4 követett, végül pedig tiszteletét tette a watchOS 3.1 harmadik bétája.

Ahogyan az előző napok folyamán, az Apple ezúttal sem tett közzé hivatalos leírást arról, hogy pontosan miket eszközöltek. Ebből kiindulva apróbb hibajavítások, valamint teljesítménybéli javulásokra lehet számítani. A szoftverújdonság egyelőre csak a fejlesztők számára érhető el, azonban az elkövetkezendő napok folyamán várhatóan a béta programban résztvevők egyaránt kiélvezhetik.

És mikorra várható a watchOS 3.1 megjelenése? Az jó kérdés, de a végleges kiadás előtt feltehetően még kapunk legalább egy bétát. Reméljük, hogy még ebben a hónapban megkapjuk az Apple új szoftvereit!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!