A brit miniszter tiltja az Apple Watch használatát a kabineti megbeszéléseken

HusztiD 2016.10.12. 14:55 Apple Watch 1 db 168

cabinet

A Telegraph nem olyan régen arról számolt be, hogy a brit kormány kitiltotta az Apple okosóráit a kabineti megbeszélésekről. Miért? Mivel a britek attól félnek, hogy az orosz hackerek feltörik az okosórát, így értékes információkhoz juthatnak. Egy forrás még azt is elmondta az ügy kapcsán, hogy az oroszok mindent megpróbálnak feltörni.

Korábban a jól ismert David Cameron is hordta saját Apple Watch óráját, azonban most már neki sem lesz szabad, ahogyan egy kabineten résztvevő politikusnak sem. Az egykori miniszterelnök korábban nem csinált problémát az ügyből, hiszen minden tárgyaláson engedélyezte az okosórák viselését.

Amióta pedig Theresa May lépet Cameron helyére, azóta megváltozott ez a hozzáállás. Mivel a brit kormány nem szeretné, hogy meghackeljék az órákat, s lehallgassák a megbeszéléseket, így megtiltották minden politikusnak, hogy a megbeszéléseiken használják az okosórákat.

Természetesen érhető a félelem, hiszen egyáltalán nem lenne jó, ha bármilyen információ is kiszivárogna az ülésekről. Főleg nem akkor, ha az illetéktelen kezekbe kerülne. Viszont jól tudjuk, hogy az Apple egy elég erős titkosítást alkalmaz, így talán nem kellene annyira félniük. Viszont ha a briteket nézzük, akkor jobb félni, mint megijedni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. rizsszem - 2016.10.12. 19:55

    Kicsit lehetne pontosítani az infót?
    Egyszer Apple termék szerepel, másszor okosóra.
    Nem mindegy, hogy csak az almás órákra vonatkozik a tiltás vagy minden okoskára.

Szólj hozzá Te is!