Így teljesít az iPhone 7 Plus egy profi DSLR kamerához képest

HusztiD 2016.10.07. 17:25 iPhone, Kiemelt hírek, Videók 7 hozzászólás 1 885

camera

Amikor az Apple egy hónappal ezelőtt bemutatta az iPhone 7 modelleket, akkor nagy hangsúlyt fektettek a Plus készülék kamerájára. Mint tudjuk, az iOS 10.1 verzióval az 5,5 colos modellre megérkezik a portré mód, ami lényegében egy DSLR hatású kamerává változtatja szeretett telefonunkat.

Természetesen megoszlanak a vélemények az Apple megoldásáról, viszont nagyon sok embernek elnyerte a tetszését a dupla kamerás kivitelezés. Mint tudjuk, az Apple szoftveresen oldja meg a mélységélesség hatást, ami által sokkal jobb képeket készíthetünk. Az MW Technology csapatának köszönhetően pedig megérkezett egy igen jó, pár perces összehasonlító videó, melyben elmondják a különbséget a Canon 5D Mark iV és az iPhone 7 Plus között, majd képek alapján eldönthetjük, hogy melyik számunkra a menőbb.

Természetesen nem igazán fair egy okostelefont egy csúcs fényképezőgéphez hasonlítani, hiszen talán mindenki tudja, hogy ki lett a nyertes. Viszont ha azt nézzük, hogy hol tart a technológia, akkor elmondhatjuk, hogy egy igen is jó alternatívával állt elő az Apple. Ha pedig ezt folytatják, akkor évek múlva már teljesen kiforrja magát, ami által sokkal szebb képeket lőhetünk, mint jelenleg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. Yooozi - 2016.10.07. 19:00

    Tegnap ota megvan, es a 10.1 beta 2 is fenn van, es tenyleg mukodik, ha jok a fenyviszonyok, nagyon szep portrekat lehet loni vele!

  2. Jim - 2016.10.08. 15:33

    Na jol van, a Canon Mark 5DIV egy igazi felsokategorias komoly kamera, azok kozott is egy etalon. Kicsit nehez vele versenyezni :D

  3. janika61 - 2016.10.09. 16:51

    Két hetes a 7_plus jet black elötte 6s plusszom volt,nem látok különbséget ,a hangszoró tisztábban szól de nem hangosabb,2 perc alatt olyan ujlenyomatos,hogy visszavittem de utközben meggondoltam mert a kezelhetösége 1A.vizálló fél óra de nincs rá garancia.

  4. g - 2016.10.09. 19:40

    Ez kb olyan mintha a Ferrarit hasonlítanék Trabanthoz.
    A Canon mellett az iPhone egy gagyi szar.
    Semmi értelme, akármelyik tükrös kamera sokkal jobb képet készít.

  5. Herve - 2016.10.11. 03:07

    A sötét részeknél kibukik a gyenge szenzor és kicsi fos lencse.
    Ez a teszt picsa, semmit nem ér. Hol vannak a hosszab záridős felvételek, hol vannak a gyors záridős felvételek, pl. 1/8000, hol vannak az éjszakai felvételek, hol vannak a sorozatképek? Hol van a raw file, hol van a rendes zoom átfogás.

    Ami még fontosabb. Baszhatják, emelhetik a megapixelt, ha a szenzor nem tudja kiszolgálni. éles, de részlettelen kép lesz az eredmény. A dinamika tartomány fos. A sötét részek bebuknak, a világos részeg kiégnek a picsába.

    Ez így arra jó, hogy viszonylag egyenletes fényviszonyok közt, értsd a sötétet meg a túl világosat kerülve csücsörítős szelfiket készítsenek. Összehasonlítani?? :D Ne akarják már kihozni, hogy úgy teljesít mint egy pro kamera. Meg kell nézni, hogy a mark 4 mit teljesít 30 megapixelen, eredeti méretben! És azt is hogy az iphone hol áll ehhez képest.

    Ez a teszt így kamu és átbaszás. Hülyítik az egyszeri telefon tulajdonost hogy lám, milyen csúcstechnika van a keze alatt …

  6. Herve - 2016.10.11. 03:10

    még annyi, hogy a képfeldolgozó szoftverek a telóknál tömve vannak ilyen meg olyan javítgató algoritmusokkal. Utómunkával sokkal brutálisabb eredményt lehet produkálni egy profi kamerával. És az sem igaz, hogy a canon csak ennyit tud felmutatni képélességben. Kamu az egész ..

  7. Herve - 2016.10.11. 03:17

    A mélyélesség pedig nem egy hatás, hanem egy fogalom. Az éles képeknél is van mélyélesség, csak sokkal nagyobb az élességi sáv. Ezen kívül számít a tárgytávolság is. Érdemes játszani vele, persze rendes kamerával.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.