Épp olyan gyors az első generációs Apple Watch, mint a második

HusztiD 2016.10.05. 15:55 Apple Watch, Videók 2 db 937

apple-watch-series-1-vs-series-21

A szeptember elejei Apple event folyamán az almás vezetők bejelentették a második szériás okosórát. Mint ekkor megtudhattuk, továbbra is piacon maradnak az első generációs készülékek, s azon kívül, hogy olcsóbbak lettek, ugyanazt a kétmagos processzort kapják meg, mint a Series 2 órák.

Ebből kiindulva ugyanazzal a sebességgel kell rendelkezniük a ránc-felvarrott Series 1 modelljeinek, mint a másodiknak. A 9to5Mac csapata pedig lecsapott mind a két órára és összevetették, hogy a gyakorlatban milyen sebességbéli különbségek vannak. Röviden összefoglalva, semmilyen. Újraindításnál egy kicsivel hamarabb tölt be a Series 1, azonban hétköznapi feladatoknál szinte fej-fej mellett halad a két óra.

Akkor miért kell az új óra? A két széria között a különbség, hogy a második generációs már 50 méterig vízálló, valamint beépített GPS-szel rendelkezik. Aki képes ezek nélkül is élni, azoknak tökéletes választás lehet az első generációs okosóra, melyet már 99 990 Ft-tól szerezhet be egyenesen az Apple-től.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 2 db

  1. Galesz1980 - 2016.10.06. 12:26

    Nem tudom. Lehet h ezt az Apple elmérte, mert így kevesebb fog fogyni a watch2-ből. De az is lehet h direkt csinálta ezt. De az átlag vásárló simán a másikat veszi meg mert komoly differencia van árban a kettő között.

  2. Yooozi - 2016.10.06. 20:59

    az 5SE is ugyanolyan gyors mint a 6S megis fogyott mind a kettobol. A vizallosag es GPS nalam mindenkepp donto kulunbseg

Szólj hozzá Te is!