Újabb milliókkal fejte meg az Apple-t az ismert szabadalomtroll

HusztiD 2016.10.04. 15:55 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 546

facetime_everywhere_2x1

A VirnetX nem olyan régen már pert nyert az Apple ellen, amikor 625 millió dollárral húzták le a kaliforniaiakat. Úgy tűnik, hogy most ismételten örülhetnek, hiszen a texasi bíróság újra nekik adott igazat, aminek köszönhetően 302,4 millió dollár kártérítésre számíthatnak.

A Reuters beszámolója szerint a texasi bíróság ismételten egy FaceTime és iMessage szabadalom miatt adott igazat a szabadalomtrollnak. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az ügyet még nem zárták le, így az Apple-nek még lesz legalább egy meghallgatása, melyen eldöntik, hogy szándékosan sértettek-e szabadalmat, így az összeg még változhat abban az esetben, ha a második körben az almásoknak kedvez a bíróság.

A VirnetX először még 2010 folyamán perelte be az Apple-t, amit azóta tesznek meg újra és újra, amivel mint látjuk, mindig nyernek. Mondhatjuk úgy is, hogy a tech világ csak úgy ismeri őket, mint az egyik legnagyobb szabadalomtrollt, ki az Apple vagyonára pályázik. Reméljük, hogy legközelebb nagyobb sikerrel jár Tim és csapata!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Alnus - 2016.10.04. 17:07

    Az fel sem merül, hogy az Apple lopott?

  2. Pal007 - 2016.10.05. 00:25

    Konkrétumokat is jó lenne ismerni. Mert amennyiben jár, nos, hát akkor jár…

Szólj hozzá Te is!