Okbótber 14-től a harmadik körös országokba is megérkezik az iPhone 7

HusztiD 2016.10.03. 13:55 Apple, iPhone 2 hozzászólás 393

iphone-7-jet-black

A hétvége folyamán az Apple hivatalosan megerősítette, hogy október 14-től elérhetővé teszik az iPhone 7 modelleket a harmadik körös országokban. Úgy tűnik, hogy nagyon aktívak voltak az almások az első két körrel, hiszen ezúttal csak 5 országot érint a harmadik körös rajt: Makaó, Macedónia, Malajzia, Montenegró és Törökország. Mi több, még a Samsung szülőhazájában lévők egyaránt örülhetnek, ugyanis Dél-Koreába egy héttel később, azaz 21-én érkeznek meg az új telefonok.

Miért lehet érdekes számunkra ez a hír? Erős tipp, de ez talán azt is jelentheti, hogy az Apple kezdi utolérni magát a megrendelésekkel. Mint tudjuk, jelenleg Magyarországon nem igazán lehet 7 Plus modelleket kapni, ha pedig ellátogatunk az Apple oldalára, akkor ott láthatjuk, hogy 3-4 hetes szállítási időt vállalnak rá jelenleg. Mivel nálunk hamarabb jelentek meg a telefonok, így talán van rá egy kisebb fajta esély, hogy új szállítmányokat kapjunk. Már csak azért lenne jó, hiszen a telefonok hivatalos megjelenésekor jóformán csak a mezei 4,7 colos modellek voltak elérhetőek.

Reméljük, hogy már tényleg nem kell sokat várniuk azoknak, akik a Plus modellre rendeltek elő.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Brian3 - 2016.10.03. 19:20

    Pénteken vettem az istyle-nál 7+t..sajnos csak 1db 256gb-os jetblack volt mert egy újgazdag kurva és Laci, az 55éves nyalthajú vállalkozó stricije elvitte a 3db 128as 7+ matt feketét, ami érkezett hozzájuk délután.

    • Sanyi - 2016.10.08. 12:34

      Sajna igen. Mikor én is bent voltam ugyanilyen formák voltak, csak éppen az icetnrenel. Ott izeltek, hogy nekik jet black kell stb stb.

Szólj hozzá Te is!