Ígéretes mesterséges intelligenciával foglalkozó startupot vásárolt fel az Apple

HusztiD 2016.09.27. 11:57 Apple, Egyéb 1 db 130

57031-1280

Úgy tűnik, hogy az Apple eléggé belehúzott a kisebb, ám ígéretes vállalatok felvásárlásába. A tavalyi év végén a Perceptio-t vásárolták fel, majd pár hónappal ezelőtt a Turi-t. Mind a két cég a mesterséges intelligenciára szakosodott. Az előbbi startup technológiájával pedig az iOS 10-ben már találkozhattunk, hiszen az új Fotók alkalmazás kielemzi, hogy melyik képen kik vagy mik szerepelnek.

Most szintén hasonló technológiára tettek szert, ugyanis a TechCrunch beszámolója szerint az indiai székhelyű Tuplejump-ra csaptak le. Sajnos nem egészen friss az akvizíció, ugyanis az információk szerint még június folyamán történt a felvásárlás, azonban még csak most szivárogtak ki a hírek. Természetesen az Apple szóvivője a szokásos sablonszöveggel állt elő, mely szerint vállalatuk folyamatosan vásárol fel kisebb vállalatokat, melyek mivoltjáról nem nyilatkoznak.

És miben segíthet a Tuplejump az Apple-nek? A startup weboldala már nem él, de a korábbi rajta lévő információk alapján leginkább az üzleti szféra veheti hasznát, hiszen technológiájukkal több adatot tudnak kielemezni, melynek végeredménye, hogy leegyszerűsítik az úgynevezett adat menedzsmentet.

A mostani beszámolók alapján az Apple leginkább a nyílt forráskódú FiloDO iránt érdeklődik, hiszen ezen technológia által valós időben nagyobb mennyiségű adatot tudnak kielemezni. Hogy pontosan mire fogják felhasználni ezt az újonnan szerzett technológiát, az egyelőre nem tudott, de nem kizárt, hogy az iOS 11-ben már visszaköszön ránk a Tuplejump eljárása.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. iRon242 - 2016.09.27. 12:41

    FiloDB !!!

    Akit érdekel, a GitHub-on megleli :-)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.