Japánban lesz a legfejlettebb az Apple Pay

HusztiD 2016.09.19. 10:55 Apple, Kiemelt hírek 0 db 442

applepayjapan

A szeptember hetedikei keynote keretein belül az Apple bemutatta az új Apple Watch Series 2 okosórákat, valamint lehullt a lepel a régóta pletykált iPhone 7-ről egyaránt. A japánok számára kicsit többről szólt az előadás, ugyanis kiderült, hogy októbertől náluk is elérhető lesz az Apple Pay, de nem is akárhogyan, hiszen itt lesz a legfejlettebb, legösszetettebb.

Mint az előadáson kiderült, az almások a Sony féle FeliCa megoldását választották, hiszen ez a legelterjedtebb online fizetési szolgáltatás az országban. Ezt az eljárást japánban napi szinten több, mint 160 millió (!!!) alkalommal használják, ami konkrétan több, mint az ország lakossága. Ehhez egyébként egy egyedi, FeliCa Type-F NFC chipet tervezett az Apple, amely az új, japánban értékesített Apple Watch 2 és iPhone 7 modellekben lesz megtalálható.

Na de miért lesz olyan nagyszerű a szolgáltatás? Mivel lesz több, mint máshol? Japánban tömegközlekedésre többek között a Suica szolgáltatást használják az emberek, amit immáron az iOS 10 támogatni fog. Ez szintén NFC chipen alapuló technológia, ami által egy érintéssel fizethetnek az emberek a tömegközlekedési jegyekért és bérletekért. Japánban a legelterjedtebb ez a megoldás, így feltehetően sokan igénybe fogják venni az Apple termékeik által a mindennapok során, hiszen sokkal könnyebb, gördülékenyebb lesz az utazás.

A következő hónap folyamán tehát japánban indul útjára az Apple Pay. Kíváncsian várjuk, hogy milyen visszajelzések lesznek és hogy mennyire lesznek sikeresek az almások a szigetországban. Illetve reméljük, hogy hamarosan még több országban is elérhető lesz az Apple Pay, mint például Magyarország, valamint jó lenne, ha több helyen elterjednének az ehhez hasonló fejlett technológiák.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!