Még meg sem jelent az iPhone 7, de már a következő évi csúcsmodellről szólnak a pletykák

HusztiD 2016.09.15. 18:55 iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 1 035

iphoneconceptimage

Tudjuk már nagyon jól, hogy hogyan megy ez a biznisz. Megjelenik az aktuális csúcsmodell, utána rögtön indulnak a pletykák az azt követő telefonokról. Most is hasonló történt, azonban jelenleg még az első körös országokban sem kapható az almások új készüléke.

A New York Times új beszámolója szerint az Apple jövőre bizony nagyot dob, hiszen mint tudjuk, ekkor lesz a 10 éves évfordulója az első iPhone-nak. Erre fel pedig szinte mindenki úgy várja, hogy a kaliforniai vállalat valami igazán nagyot dob piacra, amely mindenki számára kelendő lesz.

A mostani szóbeszédek tovább folytatják, amiről már hetekkel ezelőtt olvashattunk: széltől szélig terjedő OLED kijelzőt tervez Jony Ive és csapata, nem mellesleg egy sokkalta összetettebb dizájnt kaphatunk általa, hiszen a mérnök álma, hogy egy olyan telefont alkosson meg, amely lényegében egyetlen elemből áll. És ezt most például nagyon jól csinálták a kozmoszfekete készülékkel, hiszen a beszámolók szerint tényleg olyan, mintha egy egész darabból állna a telefon.

Ezen felül felmerült még a gombok eltűnése, amit úgynevezett virtuális gombok vesznek át. Nem lesz Touch ID sem benne, viszont az egész kijelző egy ujjlenyomat olvasóként fog funkcionálni. Nem utolsó sorban pedig teljesen üvegborítást kaphat a telefon.

És mindezt olyan meg nem nevezett személyektől tudja a NYT csapata, akik az Apple-nél dolgoznak, de nevük elhallgatását kérték, nehogy bajuk legyen.

Mi pedig azt mondjuk, hogy elsőnek várjuk meg amíg megjelenik az iPhone 7 és minden megrendelő kézhez kapja a telefonját. Ha a korábbi éveket vesszük alapul, akkor valószínűleg ez október-november környékén következik be, így utána már úgyis jönnek a vadabbnál vadabb állítások. Természetesen még egy év van a következő évi iPhone modellek bejelentéséhez, így fölösleges a kezdetleges pletykákra alapozni, hiszen nem feltétlen lesz belőlük valami. Éljünk a jelenben, használjuk ki az aktuális hetes modelleket!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Lacika54 - 2016.09.15. 20:13

    A következő telefon minimum tudjon kávét főzni meg vigye el a gyereket az oviba nem?

  2. janika61 - 2016.09.15. 22:02

    Holnap este nálam 3db kozmos fekete 128 GB eladó lesz Jet Black Diamanten Schwarz tehát 16- án 23-óra után keressétek a megfelelö oldalon ott lesz !!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.