Íme a Gorilla Glass SR+, a jövőbeli okosórák kijelzője

HusztiD 2016.09.02. 13:55 Egyéb 3 hozzászólás 274

screen-shot-2016-08-30-at-7-31-16-pm

Egy hónappal azután, hogy bemutatkozott a Gorilla Glass 5, a Corning bejelentette a legújabb kistestvért, a Gorilla Glass SR+-t. Különbség a kettő között, hogy az egyiket okostelefonokra szánták, addig a másikat a viselhetők, vagyis az okosórák számára.

A hivatalos információk szerint az SR+ egy teljesen új kompozícióból áll, amely az ötödik generációs üveghez képest meglehetősen ellenálló, ami mellett éles képet biztosít, valamint rendkívül karcálló. A vállalat szerint az új eljárásuk által a kijelző 70 százalékkal erősebb, mint amit a piacon lévő modellek használnak. Továbbfejlesztett optikával rendelkezik az új üdvöske, ami a Corning információja szerint lehetővé teszi, hogy kevesebb energiát fogyasszon. Ezt úgy kell valahogy elképzelni, hogy ha napos helyen vagyunk, akkor a javított visszaverődésnek köszönhetően nagyjából 25 százalékot nyerhetünk az aksin.

Ha minden jól megy, akkor idén több gyártó is alkalmazni fogja az SR+-t, azonban egyelőre csak annyit osztottak meg a nagyérdeművel, hogy az ismertebb brandek fogják használni. Hogy az Apple közte van-e, illetve hogy ezzel érkezik-e az Apple Watch 2, arről egyelőre mit sem tudni. Az almások jelenleg Ion-X üveget használnak, ami kevésbé ellenálló, mint a Corning újdonsága.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Zoli - 2016.09.02. 14:18

    Ya. Ezeket milyen tesztek bizonyítjàk. Màr megint jönnek ezzel a plusz 70%-al, mert jól hangzik.
    De a kezdetekhez kèpest ennek, ilyen növekedès mellett acèlból kellene lennie:)

  2. Jag - 2016.09.02. 17:42

    Szerintem a Samsung óráiban már ez van…

  3. Bigyo - 2016.09.02. 21:23

    Szerintem idei oraban biztos hogy nincs. Gondoljatok bele, ha eloallsz egy fasza dologgal halasztod a leleplezest, mert valamelyik gyarto megker arra, hogy amig be nem mutatja a termeket ne jelentsd be. No meg le is kell gyartani a termeket az oragyarak fele. Biztos, hogy ez csak a jovo evi udvoskek privilegiuma lesz.

Szólj hozzá Te is!