Ezért nem értenek meg minden szót a virtuális személyi asszisztensek

HusztiD 2016.09.01. 10:25 Egyéb, iOS, Kiemelt hírek 0 db 541

siri

Az Apple, Amazon, Google és Microsoft azon vállalatok közé tartozik, melyek már bemutatták, hogy mire képes a saját virtuális asszisztensük. Az Amazon Alexája által rendelhetsz egy szakácskönyvet, majd az Apple Sirijével beállíthatod az időzítőt, míg sül a süteményed miközben a Google Home segítségével kikapcsolhatod a füst jelzőt, majd a Microsoft Cortanájának köszönhetően meghívhatod a barátaidat a házibulidba.

Egészen elképesztő, hogy hova jutottunk az elmúlt évek folyamán a hangvezérléseket illetően. Azonban nem egyedülálló a probléma, hogy az említett nagyvállalatok virtuális gyermekei egy igen nagy hibával rendelkeznek: nem értenek meg mindent. Bizonyára ti is próbáltatok már Sirivel beszélni és talán sok esetben azt a választ adta, hogy nem érti meg, amit mondtok, illetve félreértelmezi az egész szövegkontextust.

Persze erre rá lehetne fogni, hogy biztos az akcentus, de ha azt nézzük, akkor sokszor még a saját anyanyelvükön beszélők sem képesek megértetni magukat. A Bloomberg új hírei szerint ez azért van, mert az utóbbi évek folyamán mit sem változtak a mikrofonok, melyeket a telefonokhoz használnak. Például az Apple még ugyanazt a hardvert használja, mint amit anno 2012 folyamán bemutatott iPhone 5-ben.

Hiába fejlődik a szoftver, ha a hardver nem képes tartani az iramot. Az a baj a régi mikrofonokkal, hogy ugyan szűrik a zajt, de sok esetben nem képesek megfelelően elválasztani a beszédet a háttérzajtól. Na többek között ezért van az, hogy valamit nem ért tisztán a Siri, vagy a többi asszisztens.

150728115916-smart-assistants-figures-780x439

A hírek szerint a Knowles vállalat 1,4 milliárd mikrofont szállított le az elektronikai kütyükhöz az elmúlt év folyamán, s ha minden igaz, akkor hamarosan drasztikus változásokat eszközölnek. Elvileg nem csak hardveresen, de szoftveresen is fejlesztenek a mikrofon chipjeihez olyan algoritmust, amely képes jobban kiszűrni a beszédet a különféle háttérzajoktól, hogy sokkal tisztább legyen a vétel.

Ha minden igaz, akkor a következő év folyamán már visszaköszönnek ránk az új mikrofonok a legtöbb termékben, így mi reméljük, hogy tényleg hatalmas változásokon fognak átesni a komponensek, hogy egy minél jobb felhasználói élményt adhassanak általa az említett nagyvállalatok. Most már csak a Sirinek kellene megtanulnia magyarul beszélni, de erre egyelőre nem sok esély van.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!