Ennyire embertelen körülmények között dolgoznak a Pegatronban

HusztiD 2016.08.29. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek 11 hozzászólás 775

Workers Inside The Pegatron Corp. Factory in Shanghai

A China Labor Watch nem olyan régen egy új közleményt adott ki, melyben azt részletezik, hogy milyen körülmények között dolgoznak a munkavállalók az Apple egyik ismert partnerénél, a Pegatronnál. Köztudott, hogy az almások legismertebb partnere a Foxconn, de hozzájuk hasonlóan folyamatosan hallunk a Pegatronról, ahol szintén az iPhone készülékek összeszerelésével foglalkoznak.

A legújabb hírek egyenesen a Sanghaji gyárból érkeztek, ahonnan a következő hónap folyamán bemutatásra kerülő iPhone modelleket kapjuk meg. Mint köztudott, az Apple a tavalyi év folyamán az eddigiekhez képest erőteljesebben fellépett, hogy partnereiknél megszüntesse a gyermekmunkát, valamint jobb körülményeket biztosítsanak a dolgozóknak.

Úgy tűnik, hogy ez a Pegatronnál egyelőre nem igazán jött ez össze a mostani infók alapján. 2015-ben egy átlag munkavállaló 1,85 amerikai dollárt keresett, majd 2016-tól felemelték 2 dodóra az órabért, amit elvileg az Apple-nek köszönhetően nem olyan régen levittek 1,6-ra. A tavalyi adatok szerint az alkalmazottak 62 százaléka dolgozott havi szinten 82 túlóránál többet, de volt olyan alkalmazott, aki túlórával együtt összesen 293 órát dolgozott.

A kínai törvények valamilyen szinten tiltják, ha a munkáltató túlórára kényszeríti a dolgozókat, azonban ha az átlagot nézzük, akkor havi szinten így is 80 óra jön ki pluszba emberenként. Mi több, elvileg sok munkás azért vállal túlórát, mivel másképp nem tudja fenntartani magát és családját, ugyanis az alapbér amit kapnak, az nagyon kevés. Akik nem túlóráznak, azok nagyjából 213 dollárnak megfelelő összeget kapnak kézhez.

pegatron-apple-factory

A mostani információk szerint a munkasorokra már 10 perccel a kezdés előtt meg kell érkezniük a dolgozóknak, azonban ezeket a 10 perceket nem fizetik ki számukra. Ha pedig a biztonságot nézzük, akkor napi szinten kerek egy órát töltenek el azzal, hogy a különféle biztonsági procedúrákon átessenek és átvizsgálják őket. Ez a hatvan perc pedig levonódik a dolgozók szüneteiből, ergo szinte megállás nélkül dolgoznak.

Végezetül még két dolgot emeltek ki. Az egyik, hogy csúcsidőben (mondjuk az aktuális iPhone rajtok előtt/közben) nincs olyan, hogy bárki is hazamehet a túlórából, ugyanis nem engedélyezik. A másik és egyben utolsó dolog, hogy az alkalmazottak megfelelő munkaruházatok nélkül dolgoznak, sok esetben még védőfelszerelésük sincs.

Mint láthatjuk, nem olyan könnyű az Apple ázsiai partnereinél. Hiába próbálják meg szűrni a dolgokat, hogy jobb körülmények között legyenek a munkavállalók, sajnos nem mindig tudnak hatással lenni a dolgokra. Amíg az adott országokban viszonylag nagy szegénység van, addig mindig lesznek emberek, akik jóformán a semmiért is elvállalják a túlórát a megfelelő körülmények nélkül csak azért, hogy némi keresethez jussanak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. Pgx - 2016.08.29. 20:05

    A szokásos lejárató kampány némi hamisított képi bizonyítékkal.
    Arról nem szól a fáma, hogy az egész világ Kínában gyártatja a termékeit pontosan amiatt, mert gombokért dolgoztatják a melósokat.
    Ez alól az Apple sem kivétel, ez a kapitalizmus.

    Hja, a magyar bérek is nagyon le vannak szorítva, ráadásul nyugat-európai árszínvonal mellett. Magunkon kellene inkább sajnálkozni…

  2. Apples - 2016.08.29. 21:24

    Egy tokra többet költünk mint amennyi áremelést jelentene ha ők 2x ilyen óra díjért dolgoznának az Apple-nek. Nem ad felmentést semmilyen bűn eseten arra hivatkozni, hogy más is így csinálja. Igen, lejárató kampány de teljesen jogos! Alaptalan? Sajnos nem. Nekem igen is okozott mar lelki tipródást hogy szabad-e Apple termeket vegyek. Nehány éve ezt feloldotta bennem, hogy most nem veszek hanem a cégem adja – de most ujra éledt bennem…lehet mást kellene kérjek? :(

  3. Lujo - 2016.08.29. 22:19

    “Apples” nehogy azt hidd, hogy a samu vagy bármelyik másik mobilcég másképp csinálja! Profitorientált mindegyik…

  4. iRon242 - 2016.08.30. 07:45

    @Apples: Ezt az álszent dumát barátom! Mondhattad volna a cégednek (főleg, ha a tiéd), hogy nagyon kedvesek, de inkább nem kéred, nehogy valaki Kínában emiatt nyomorogjon. A te döntésed volt.

  5. Apples - 2016.08.30. 09:35

    Így van. Pont ezt írtam. Mondhattam volna es valszeg leszek elég erős es mondom is majd.
    Es ahogy írtam nem mentség azt mondani hogy másik cégeknél is ez van. Egyrészt nincs mindehol így másrészt számos cégnek nincs profitja a mobil piacon meg az Apple a piaci profit nagy részét bezsebeli. Pont ott volna mozgás lehetőség, pont nekik kellene példát mutatniuk, ezzel is kellemetlen helyzetbe hozni a többieket. Társadalmi felelősségvállalás…

  6. aggressor - 2016.08.30. 22:22

    Magyarországon is hasonlóan működik a dolog.. Jabil, Bosch…

    • aggressor - 2016.08.30. 22:27

      az egyik telefon összeszerelő gyárban Magyarországon, nem engedték ki a wc-be dolgozót, bef…ot. 3,5 millióval megúszta a gyár.

  7. Apples - 2016.08.30. 23:59

    Durva! Az eset is es az összeg is – igazad van :((
    Viszont legalább elítélték a gyárat.

  8. Henderson - 2016.09.03. 16:43

    A legjobb ha nem veszel semmilyen telefont, sot egyaltalan semmit, mert mindent ilyen korulmenyek kozott gyartanak. Nehogy azt higgye barki hogy pl nalunk a mercedes gyarban kulonben a korulmenyek. El kell olvasni par ottani dolgozo elbeszeleset. Erdemes.

  9. Attila - 2016.09.06. 13:38

    Nemsokára már gépek fogjak csinálni a munka 95-97%, akkor meg az lesz a baj hogy miért nem adnak munkát nekik…. Romaniaban de sokkal nagyobb az órabér…. és mégis a kínaiakat sajnáljuk és nem az európaiakat …..

  10. Attila - 2016.09.06. 13:39

    Romániában se….

Szólj hozzá Te is!