Újabb Uber riválist vásárolhat fel az Apple

HusztiD 2016.08.22. 10:25 Apple, Kiemelt hírek 0 db 121

lyft1

Az Apple még hónapokkal ezelőtt fektetett egymilliárd dollárt a kínai taxis vállalatba, a Didi Chuxing-ba, akik naponta átlagosan 11 millió fuvart kezelnek le. A New York Times új értesülései szerint most a másik Uber rivális, a Lyft kerülhet sorra, hiszen a szolgáltató szeretné, ha valamilyen nagyobb vállalat vásárolná őket fel, mint például az Apple.

A hírek szerint egyelőre semmilyen konkrét dolog nem történt a felvásárlást illetően, azonban a Lyft nagyon szeretné, ha sor kerülne egy akvizícióra. A vállalat elvileg tárgyalásokat kezdeményezett a General Motors, Google, Amazon, Uber és Didi Chuging-al, de egyelőre senki sem csapott le az ajánlatra.

A Lyftnek egyébként semmi szüksége nincs arra, hogy valaki felvásárolja, ugyanis eddig teljesen függetlenül működik és 1,4 millió dollár tartalékuk van. A beszámoló szerint a vállalat leginkább azt szeretné, ha a General Motors adna egy jó ajánlatot, de azonban erre eddig nem történt példa. Sőt, eddig egyetlen vállalat vagy befektető sem látott bennük potenciált.

Nem csoda, hogy egyelőre nem tolonganak a Lyft-ért, hiszen még január folyamán 5,5 milliárd dollárra értékelték őket. Ergo ez alatt semmiféleképpen nem kerülne sor egy felvásárlásra. Elég ha csak az Apple és a Didi Xhuging esetét nézzük: ott mindösszesen egymilliárd dollárra volt szükség. A szakértők szerint a kaliforniai vállalt egyaránt esélyes lehet a jelöltek között, bár egyelőre egyik fél sem kezdeményezett a témában.

A Lyft egyébként az elmúlt időszakban megpróbált nagyobb népszerűségre törni az Uber mellett, de egyelőre nem igazán sikerült. Úgy néz ki, hogy a jövő titka, hogy valamely nagyvállalat látni fog-e benne potenciált, amiért képes akár 5,5 milliárd dodót is fizetni. Ha véletlenül az Apple csapna le rájuk, akkor azzal újabb lépést tehetnének az Apple Car kapcsán.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!