Kezd PC vs Mac irányba menni az Android és iOS csatája

HusztiD 2016.08.22. 17:25 iOS, iPhone, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 599

iphone_6s_pink_kid

Ahogyan azt megszokhattuk, bizonyos időközönként kapunk új felméréseket a különféle elemzőcégektől. Ezúttal a Gartner állt elő, akik azt vizsgálták, hogy milyenek voltak az okostelefonok, illetve a rajtuk futó operációs rendszerek megoszlásai a második negyedévben.

Az első táblázaton az eladott okostelefonok operációs rendszerek közötti megoszlás látható világszinten mérve. Jól kivehető, hogy még mindig az Android az első, ami az előző évhez képest növelte a megoszlását. 2015-ben még csak 271 millió droidos telefon talált gazdára a második negyedévben, azonban idén már csaknem 300 millió.

screen-shot-2016-08-18-at-7-37-59-pm

Második helyen az iOS áll, aminek 4 milliót sikerült visszaesnie. Jól tudjuk, hogy ez az iPhone eladásoknak köszönhető, hiszen ugyanezen év időszakához mérve pont ennyit estek vissza. Tavaly még a piac 14,6 százalékát tudhatták magukénak az almások, idén már csak a 12,9-ot. Érdemes még a Windows szekciót megemlíteni, hiszen egy év alatt valamivel több, mint hatmilliót estek vissza, így most már csak a piac 0,6 százalékával érhetik be.

A második táblázaton a gyártók szerinti eladásokat és megoszlásokat láthatjuk. Nem meglepetés, hiszen itt a Samsung vezet, akik egy év alatt 4 millió darabbal növelték az eladásaikat. Sajnos az Apple esetében ugyanaz mondható el, mint a fenti diagramnál, így különösebben nem boncolgatnánk a témát.

screen-shot-2016-08-18-at-7-38-09-pm

Érdemes viszont a többi kínai gyártóra is figyelni, mint a Huawei vagy az Oppo, mivel mindkét vállalatnak sikerült növekedést elkönyvelnie a piacon az idei második negyedévben. A Xiaomi mondhatni stagnál, hiszen lényegében ugyanannyi telefont adtak el a két időszakban, valamint ide sorolhatjuk az egyéb kategóriát egyaránt, akik csupán 2 milliót estek vissza az elmúlt egy évben,

Ezek után érdemes lesz kivárni az Apple következő pénzügyi konferenciáját, hiszen abban már vélhetően az iPhone 7 eladások is jelen lesznek. A kérdés pedig az, hogy mekkora húzóereje lesz a telefonnak, illetve milyen mértékben fog annak hatására emelkedni, avagy csökkenni az eladás.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Bigyo - 2016.08.22. 19:46

    Olyan elemzes nincs hogy az adott gyartoknak a premium termekeit hasonlitjak ossze? Kicsit olyan mit a VW eladasaival osszehasonlitani a Maseratiet. Furi nelem es mindig santitott is ezek az elemzesek.

  2. Alnus - 2016.08.22. 19:56

    Inkább olyan elemzés kellene, hogy melyik op rendszer ad jobb felhasználói élményt, melyiknek nagyobb a tudása stb….

  3. FtL - 2016.08.22. 20:27

    Vagy ne is elemezzetek csak jelentsétek ki hogy az Apple a világon a legjobb és a termékeit sajnos nem is lehet semmihez sem hasonlítani! Jézusom!

  4. Rendes Milán - 2016.08.24. 09:36

    Hát ne hasonlítsunk már Apple eladást teljes mértékben Samsung eladáshoz.
    Samsung gyárt alsó-közép-és prémium kategóriás termékeket.
    Szerintem egyértelmű,hogy a Samsung ad el többet.De az Apple csak prémium kategóriába gyárt.Szóval ha már hasonlítunk,akkor prémium kategóriát/prémium kategória eladásait végezzük.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.