Megérkezett az iOS 10 hetedik bétája

HusztiD 2016.08.20. 15:25 iOS, Kiemelt hírek 0 db 1,004

ios-10-wide.0.0

Váratlan dolog történt tegnap este folyamán, ugyanis az Apple négy nappal a hatodik béta kiadása után elérhetővé tette a hetediket. Mint azt jól tudjuk, az almások leginkább a hét elején szokták kiadni az új szoftvereiket, de ez most másképp történt.

A fejlesztők számára megjelent beta 7 a jól megszokott over-the-air frissítésként érhető el, míg a publikus béta programban résztvevők mostantól telepíthetik a hatodik verziót. Sajnos hivatalos leírást nem mellékelt az Apple az új rendszerhez, de feltehetően kisebb hibajavításokat és teljesítménybéli javulást tartalmaz.

Egyelőre nem tudott, hogy az Apple meddig megy el a bétákkal. Általában a hatodik, nagyon maximum a hetedik kiadás után mindig megérkezik a Golden Master változat, így remélhetően hamarosan erre is sor kerül, mivel már a hetediket is kiadták. Ha tippelni kellene, akkor feltehetően szeptember első hetében érkezik majd az iOS 10 és annak testvérei, de ilyen ütemben még az sem kizárt, hogy kapunk egy nyolcadikat.

Aki pedig részt vesz a publikus béta teszt programban, azoknak jó hír, hogy mostantól a hatodik verziót egyaránt próbálhatják.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!