LTE helyett egyelőre beépített GPS lesz az Apple Watch 2-ben

HusztiD 2016.08.19. 10:25 Apple Watch, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 630

Apple-Watch-2

A Bloomberg egy új beszámolója szerint nem igen esélyes, hogy a második generációs Apple Watch-ban lesz bármiféle cellularos technológia. Ugyebár hetekkel ezelőtt voltak pletykák, melyek azt állították, hogy a beépített GPS mellett LTE chip lesz az órában, de úgy tűnik, hogy a cellular féle konnektivitástól egyelőre elköszönhetünk.

A mostani hírek szerint a jövőben nem elképzelhetetlen, hogy megkapja a már említett hálózati támogatást, hiszen az Apple idővel szeretné kicsit függetleníteni az órát az iPhone-tól. Azonban amiről most még beszámoltak, az szintén a beépített GPS, de a forrás szerint ehhez egyáltalán nem lesz szükség cellular kapcsolathoz. Például a hamarosan érkező watchOS 3 és iOS 10 párosában olyan újdonságok lesznek, hogy ha elmegyünk futni, akkor a készülékek megjegyzik, hogy korábban hol futottunk, így bármiféle jel nélkül tudni fogják, ha éppen megint azon az útvonalon sportolunk.

A Bloomberg információi szerint az Apple gőzerővel dolgozik azon, hogy megoldja a cellularos problémát, így különféle szolgáltatókkal tárgyal, azonban van egy nagyon nagy bajuk. Ez pedig nem más, mint az üzemidő. Jól tudjuk, már az első generációs óránál is vitatott a készülék üzemideje, azonban ha beépítenék a cellulart, akkor az drasztikusan megrövidítené az üzemidőt. Például a tavaly novemberben megjelent LG saját LTE-s okosórájával szintén hasonló problémák voltak.

Arról pedig egyelőre mit sem tudni, hogy mikor érkezik a második generációs Apple Watch. Bizonyos pletykák nagyon azt rebesgetik, hogy most, szeptember folyamán jelentik be az iPhone 7-tel karöltve, azonban ez még egyáltalán nem biztos. Érdemes lesz egyébként megnézni az elkövetkezendő évek folyamán, hogy milyen irányba megy el az Apple Watch.

Ti próbáltátok már az okosórát, illetve tervezitek beszerzését a második generáció megjelenését követően?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Sagara - 2016.08.19. 11:59

    Én nem értem minek egy okosórába mobil internet!?
    Főleg hogy akkor gyorsabban is zabálja azt a kis aksit.

  2. Zoli - 2016.08.19. 13:51

    Én használom az órát mióta megjelent. Nem váltok az újra, nekem nem szükséges a telefontól való független működés, esetleg sms-re vàlaszolni nèha. Nekem az üzemidô is elèg, ha mindent a csúcson hasznàlunk, akkor az akku semmiben nem elèg, mèg az autóban sem. Ezek szèlsôsèges hasznàlatok, mint mindig azt tesztelni, hogy a vàllamtól leejtve a telefont, hogy törik össze. Mèg nem ejtettem le, egyszer sem.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.