Mostantól teljesen hulladékmentesen üzemelnek az Apple kínai partnerei

HusztiD 2016.08.18. 10:25 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 106

rusko_landfill_20090530

Az Apple bejelentette, hogy 14 kínai partnerük, ahol különféle termékeket szerelnek össze, zéró szemetet hagynak maguk után. Ez voltaképp azt jelenti, hogy nincsenek komponensek, melyeket a szeméttelepekre küldenének, hiszen mindent újrahasznosítanak.

A papír és a kartonféléket összegyűjtik és papírgyárakba viszik újrahasznosítás céljából. Ha üvegről, vagy bármilyen más fém kiegészítőről beszélünk, akkor azokat beolvasztják és szintén újrahasználják, valamint a műanyagokat a termékek csomagolásainál használják fel.

Az Apple az utóbbi évek folyamán egyre többet tett annak érdekében hogy ők és a partnereik is sokkal zöldebbek legyenek. Például itt van a kínai Lens Technology, az Apple egyik üveg beszállítója, akik immáron elkötelezték magukat, hogy 2018 végére teljesen megújuló energiaforrásból fognak üzemelni. A hírek szerint szélerőművek által fognak energiát kapni, amellyel 450 ezer tonna CO2 kibocsátástól kímélik meg magát a Földet. Az itt felhasznált energiamennyiség egyébként simán elegendő lenne 380 ezer ház üzemeltetésére.

Az Apple környezetért felelős alelnöke, Lisa Jackson röviden kifejtette, hogy meg szeretnék mutatni a világnak, hogy felelősségteljesen is lehet gyártani és együttműködni a partnerekkel, hogy csökkentsék a káros-anyag kibocsátást. Lisa gratulál a Lens Technology-nak az előrelépésért, s reméli, hogy több vállalat követi példájukat a jövőben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!