OLED érintőpanellel és bekapcsoló gombba épített Touch ID-val érkezik az új MacBook Pro

HusztiD 2016.08.09. 13:56 Mac 2 hozzászólás 512

macbook-pro-concept

A 9to5Mac egy megbízhatónak vélt, ám meg nem nevezett forrásra hivatkozva hozta le a hírt, mely szerint ujjlenyomat olvasós bekapcsoló gombbal érkezik az idei MacBook Pro, valamint a pletykáknak megfelelően egyaránt megkapja az OLED érintőkijelzős menüsort.

Ugyan nincs megnevezve a pontos forrás, de annyi azért kiderült, hogy korábban már megbízható pletykákkal szolgált az oldal számára. Amennyiben most szintén így van, akkor már majdnem biztosra vehetjük, hogy mi lesz a 2016-os MacBook Pro újdonsága.

Mi több, a tech világ már hónapok óta várja a Touch ID megjelenését a MacBook modelljeiben, ugyanis az Apple az utóbbi időszakokban egyre nagyobb lépéseket tett ennek érdekében. Ilyen például az OS X alatt egyaránt elérhető Apple Pay, valamint a macOS-ben is számos olyan funkció lesz, ami kihasználja a telefonunk ujjlenyomat olvasóját.

Pontos megjelenésről még mindig nem tudni, azonban feltehetően valamikor a negyedik negyedévben érkezhetnek az új modellek. Illetve ha egy korábbi pletykát számításba veszünk, akkor elvileg a Pro gépekkel karöltve jelenhetnek meg az új Air modellek, de erre azért még ne vegyünk mérget.

Örülnétek egy Touch ID-val és OLED érintőpanellel szerelt masinának?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Tóth Dávid - 2016.08.09. 17:18

    Én lecserélném rá a jelenlegi 2014-es MacBook Pro-mat :)

  2. Kiss Róbert - 2016.08.09. 21:33

    Nagyon csábító, de milyen áron???

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.