Egy inkább jönnek fel a kínai gyártók az Apple mellett

HusztiD 2016.07.28. 17:55 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 6 hozzászólás 256

apple-china

Mint ahogyan arról beszámoltunk, az Apple kedden este tartotta meg a 2016 Q3-as pénzügyi konferenciáját. Az elemzői várakozásokhoz képest jobban teljesítettek, azonban még így is elmaradtak az eladások és bevételek az előző év ugyanezen időszakához képest.

A legújabb infók szerint Kínában sem valami fényes a helyzet, hiszen éves szinten 33 százalékot veszt az Apple. Ha az idei áprilistól júniusig terjedő időszakot hasonlítjuk az egy évvel ezelőtti időszakhoz, akkor 29 százalékos csökkenésről beszélhetünk, ugyanis tavaly még 13,2 milliárd dollár bevétele volt ezen periódusban az Apple-nek, míg jelenleg csak 8,8.

Elemzők szerint nem csoda, hiszen mindez várható volt. Kínában több kisebb gyártó van, akik olcsóbb alternatívákat kínálnak. Ott van például a Xiaomi, ami évekkel ezelőtt még nagy vetélytársként indult. Mostanra már vissza esett iránta is a kereslet, de ettől függetlenül még jelentős kihatással van az almás eladásokra.

Jelenleg leginkább a Huawei és az Oppo az a márka, amelyek kelendőek az ázsiai országban. Nem csak, hogy olcsóbbak, de sok esetben jobban felszereltek, hiszen bizonyos modellekben már bemutatkozott a dupla szenzoros kamera, mellette pedig szinte mindegyik OLED kijelzővel van felvértezve. És akkor még nem is beszéltünk a Samsung-ról, akik csökkentették áraikat Kínában.

Ahhoz, hogy az Apple ismételten nagyobb részesedést nyerjen, kénytelen lesz újítani. Az eddigi szóbeszédek szerint OLED kijelző ugyan nem lesz az iPhone 7-ben, viszont dupla kamera lehet az esélyes. Ha az idei telefonnal ismételten sikerül valami nagyot alkotniuk, akkor nem csak Kínában, de a világ többi országában egyaránt visszanyerheti a felhasználók kegyét az Apple.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Jakuza - 2016.07.28. 18:30

    Semmi újdonság nem lesz, kis változtatás ,ennyi nem több 300 Dodoért.
    6s marad .

  2. David - 2016.07.28. 20:33

    Jovore csere 7s-re ott már valoszinü nagyot durrantanak.

  3. Alnus - 2016.07.28. 23:53

    Ja nagy durr lesz, elhagyják az undorító bordert es a kamera nem lóg ki :))))

  4. Alnus - 2016.07.28. 23:56

    Ja azt kifelejtettem, hogy még a kínaiak sem olyan hülyék, hogy ennyi pénzt adjanak egy iPhone-ért, 180$ egy Umi super ami majd minden komponensben jobb mint az iphone. Nyugodtan utánna lehet nézni a fanyalgóknak.

  5. Forrest0069 - 2016.07.29. 01:05

    Az iphone attól jobb hogy rá irták a szoftvert és nem fagy le állandóan!Lehet a kínai olcsobb de egy BMV és egy LADA sem egy szinten van kispofám!

  6. Krisz - 2016.07.29. 11:09

    En nem ertem az embereket….azert dragabb mert mukodik es ez sok embernek nagyon rosszul esik.(hogy nem tudja megvenni csak clont!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.