Öreg motorossal erősíti a Project Titan csapatát az Apple

HusztiD 2016.07.26. 13:56 Apple 0 db 97

apple-102_2

A Wall Street Journal beszámolója szerint az Apple köreibe visszatért az a vezető, aki évekkel ezelőtt hivatalosan nyugdíjba vonult. Korábban alelnöki pozíciót töltött be a hardver, majd a technológia osztályt illetően, nevéhez pedig olyan termékek köthetőek, mint a MacBook Air, az iMac, az iPad, vagy az Apple Watch. Kitaláltátok már, hogy kiről van szó? Ha nem, akkor segítünk: Bob Mansfield.

Nagyon úgy tűnik, hogy nem igazán használta ki nyugdíjas napjait Bob, hiszen a WSJ bennfentes informátorai szerint a vezető visszatért, hogy az Apple Car-on dolgozzon. Ha igazak az értesülések, akkor mostantól a Project Titan-on dolgozók mindegyike Mansfieldnek jelent az aktuális fejleményekről.

Természetesen a WSJ felkereste az Apple-t, ám a vállalat nem reagált a kérdésre, illetve ezt megelőzően sem jelentették be, hogy visszavették egyik kedvenc alelnöküket. Egyébként azt sem kizárt, hogy Steve Zadesky januári lelépése miatt keresték fel újra Mansfildet. Illetve ha emlékeztek még a múltkori hírünkre, akkor idézőjelesen az is kiderült, hogy már egy év késésben van az Apple Car így az sem lehetetlen, hogy ennek kapcsán kerestek egy megbízható vezetőt, akit jól ismertek és tudták, hogy számíthatnak rá.

Sajnos egyelőre sok a feltételezés, de mi reméljük, hogy az Apple hamarosan hivatalosan bejelenti, hogy visszatért Bob. Ellenkező esetben ha ez nem történik meg, akkor az sem lehet kizárt, hogy a titkos projekt miatt nem verik nagy dobra a hírt, hiszen nem szeretnék, ha minden kiderülne, de ez már eleve bukta, hiszen jelenleg pont erről csicseregnek a madarak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!