Szeptember 12-én érkezhet az iPhone 7

HusztiD 2016.07.25. 13:56 iPhone 3 hozzászólás 775

27724433060_9fd9f91430_b

Evan Blass neve sokak számára ismerősen hangozhat, hiszen bizonyos időközönként mindig hallat magáról. Leginkább az Androidosok ismerhetik nevét, ugyanis minden nagyobb telefon megjelenés vagy bemutatás előtt felfedi, hogy milyen újdonságokkal érkezik az adott készülék.

Na ezúttal az iPhone 7-et illetően hallatott magáról, ugyanis Evan Twitteren elmondta, hogy a szeptember 12-i hét folyamán érkeznek az iPhone 7 modellek. Érdemes megjegyezni, hogy ez csak az ő saját jóslata, elviekben nem rendelkezik semmilyen belsős információval sem.

Az már szinte biztos, hogy szeptember elején mutatja be Tim csapata az új modelleket, s vélhetően azután nemsokkal válnak előrendelhetővé az okostelefonok. Ha pedig a tavalyi évet nézzük, akkor a 6s és 6s Plus szeptember 9-i héten jelentek meg, így még az sem kizárt, hogy végül igaza lesz Evannak.

A kérdés már csak az, hogy milyen újdonságokkal fog előrukkolni az Apple. Szerintetek tényleg azt a telefont kapjuk meg, amiről már hónapok óta mennek a pletykák, avagy lép egy nagyot az Apple és egy teljesen más készüléket mutat be?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Tomek - 2016.07.25. 15:06

    Ilyet nem mondott. De ha nem tudtok angolul akkor segítek, a szeptember 12 -vel kezdődő héten jönnek..
    “iPhone 2016 release: week of September 12th.”

  2. Donát - 2016.07.25. 19:20

    Az én tudomásom/tapasztalatom szerint az apple nagyon makacs és nem akar,vagy tud új dolgokat kitalálni/készíteni.Ezt lehet látni a kèpeken amik kikerültek,szinte ugyan úgy néz ki az iphone 7(már ha azok a képek eredetiek)mint a 6.A kamerája picit más,de amúgy…..

  3. Bigyo - 2016.07.26. 00:57

    Szerintem ha hasonlo lesz a mostanihoz akkor nem kap verzio frissitest. Ha viszont iP7 lesz akkor tok mashogy fog kinezni. En az elobbire tippelnek. Mivo lassulnak a tel eladasok igy celszeru ezzel a modern keszulekkel a 3 eves ciklusra atterni. Jovore meg akkorat ugrani hogy a konkurencia nem allva marad hanem elavult lesz.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.