Már-már biztos, hogy vezeték nélküli fülessel érkezik az iPhone 7

HusztiD 2016.07.22. 13:56 Egyéb 4 hozzászólás 821

apple_earbuds01

Az idei év első hónapjaiban olvashattunk arról, miszerint az Apple egy teljesen új, vezeték nélküli fülhallgatóval rukkol elő. Ezek mellett számtalanszor hallhattuk, hogy jack csatlakozó nélkül érkezik az iPhone 7, valamint volt egy olyan hír egyaránt, amikor történt egy AirPods levédetés egy másik cég által.

Magát az AirPods-ot az Entertainment Flight jegyeztette be az elmúlt hónapok alkalmával. A Macrumors beszámolója alapján most újabb infók láttak napvilágot ezt illetően, hiszen a vállalattól egy Jonathan Brown névre hallgató menedzser védette le a kifejezést. Egy kis nyomozás után kiderült, hogy Brown nem mellesleg az Apple-nél dolgozik és mind a két aláírásminta amit használt megegyezik.

Mire lehet ebből következtetni? Mint azt tudjuk, az Apple az elmúlt évek folyamán számos alkalommal csinált hasonlókat. Úgynevezett alias cégekkel védetett le különféle dolgokat, mint az iPad, CarPlay vagy az iWatch. Valószínűleg most is hasonló a helyzet, s feltehetően a szeptemberi iPhone 7 eventre készülnek vele.

Egyre valószínűbbnek tűnnek a korábbi pletykák, de most már tényleg az a kérdés, hogy milyen tényleges újdonságai lesznek az iPhone 7-nek. Elhagyják a jack csatlakozót és helyette vezeték nélküli fülest adnak? Lehetséges! Viszont kérdés, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy nagyot robbantsanak, ha sem a dizájn nem fog változni, sem pedig OLED kijelzőt nem kap a telefon. Szűk két hónap múlva mindenre fény derül!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Szekeres János - 2016.07.22. 15:15

    Személy szerint nem tetszik az ötlet. Az még csak-csak, hogy vezetéknélküli csatlakozót adnak, de hogy a jack csatlakozót minek akarják megszűntetni… Nagyon nem értek a zenéhez, meg a hangrendszerekhez, de miután rengetegen használják az iPhone-t zeneszerkesztéshez, rögzítéshez, szerintem ez gáz. A vezetéknélküli megoldás sosem lesz olyan jó, tiszta, megbízható, mint a vezetékes – ezekben az esetekben. Aztán ne legyen igazam!

  2. David - 2016.07.22. 18:06

    Majd a 7s ott lesz a durranás:)azért már odaadom az 5s telomat

  3. Bigyo - 2016.07.23. 09:23

    Nem tart semeddig a lighting-jack atalakitot melle adni.

  4. Tamas - 2016.07.23. 16:03

    A vezeték nélküli sosem olyan jó mint a vezetékes, mert a vezeték nélküli àtalakitja a jelet, nem beszélve az újabb adag elekteriszmogról ami ezzel jàrna.
    Ha megint felesleges hülyeségekkel tömik meg a telefont akkor nem cserélek.Porhintés az egèsz.

Szólj hozzá Te is!