Végül India kormánya beadja derekát az Apple-nek

HusztiD 2016.07.21. 15:55 Apple 1 db 199

india

A Bloomberg legutóbbi beszámolója alapján puhulni látszik India kormánya az Apple-lel szemben. Először tavaly szeptemberben találkozott Tim Cook az ország miniszterelnökével, Narendra Modival, majd ezek után bizonyos időközönként számoltunk be, hogy folyamatos tárgyalásokat folytattak.

Sajnos az ázsiai országban igen erős szankciók vannak, s nem igazán kap kivételt senki sem. Vagyis ez most megdőlni látszik, ugyanis a kabinethez közeli források szerint az Apple lesz az egyetlen olyan vállalat, akivel kivételt képeznek. Ergo ez azt jelenti, hogy hamarosan megnyílhatnak az első Apple Store-ok.

Indiában egyébként nagyon szigorú korlátozások vannak, ugyanis egy vállalat csak akkor indíthat saját üzletet, ha már részt vesz az ökonómiában. Például csak akkor nyílhat meg egy Apple Store, ha az almások az ott található termékek legalább 30 százalékát az indiai gyárakban gyártották le. Ez egyrészt jó dolog az ország szempontjából, hiszen valamelyest fellendítik a gazdaságot, viszont a vállalatokra vetítve nem annyira kedvező.

Tim Cook még korábban elmondta, hogy úgy tekintenek Indiára, mint Kínára ezelőtt csaknem 10 évvel. Jelenleg hatalmas kiaknázatlan területet rejt magában az ország, melyet mostantól kezdve egyre jobban ki tudnak használni. A hivatalos bejelentésig ugyan várni kell, de feltehetően az elkövetkezendő napok folyamán hivatalosan bejelentésre kerül, hogy mire jutottak az indiaiak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Peti - 2016.07.22. 11:34

    Persze itthon csak iSTYLE meg iCentre van -.-

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.